2018. január 7., vasárnap

Ha a kalóz vízre száll… | V. E. Schwab

Horgonyt fel! Zászlót feszíts! Munkára, csürhe banda! Száguldani akarok a szél szárnyán. Hová tették a térképet?
- A kabinjában biztos megtalálja, kapitány.
- De kapitány, hisz ez csak egy regény. Honnan tudjuk, merre kell menni?
Ösztön, matróz, az vezérel minket. Na meg a jó szerencse.


Magyar megjelenés éve: 2017
Ventus Libro Kiadó
fantasy, alternatív történelem
négy csillag
Kell az egyik utolsó vérmágus, aki képes utazni a London varázslatos városa által összekapcsolt párhuzamos világok között. Négy hónap telt el azóta, hogy egy rejtélyes obszidián kő a birtokába került, és találkozott Szelina Barddal. Négy hónapja, hogy Fehér London uralkodói, a Dane ikrek elbuktak, és a követ a haldokló Holland testével együtt visszaküldte Fekete Londonba.
Kell álmait most baljós mágikus események kísértik, ébren pedig folyton Lina jár az eszében. Mialatt Vörös London az Elemek Viadalára – egy háromévente megrendezett nemzetközi, barátságos mágikus vetélkedésre – készül, egy bizonyos kalózhajó egyre közeledik. Időközben egy másik London lassan új életre kel. A mágia egyensúlya kényes és veszélyekkel teli; és ahhoz, hogy az egyik város felvirágozzon, egy másiknak vesznie kell…

Tavalyi év nagy kedvence V. E. Schwab Egy sötétebb mágia című regénye, mely kellő mennyiségű Londont, mágiát és kalandot tartalmaz. Megvett kilóra, ezért is vártam oly nagyon, hogy kézhez kapjam a folytatást, a Gyülekező árnyakat. Eltolódott benne a hangsúly, de így is van rendjén. Ugyanolyan élvezhető regényt kaptam, csak már lehullott a szemem elől a rózsaszín köd. Ez a fránya blogolás kritikussá tesz… 

Történetünk…
Négy hónappal később veszi kezdetét. Azt hinnénk, hogy Szelina bajba került, mert feltűnési viszketegségben és vakmerőségben szenved, de csak tengerre szállt. Beteljesedett az egyik kívánsága, és bár nem ő lett a kapitány, annak jobbkezeként magas polcon tartózkodik. Járja a tengert, miközben mágiát tanul Alucard kapitánytól. Meg akarja ismerni a képességeit és ki akarja aknázni őket, amihez jó mestert talált. Örökké azonban nem rejtezhet el a hajón a saját gondjai elől. Alucardot kiválasztják az -Éhezők- Elemek Viadalára, így kénytelenek Vörös London felé venni az irányt. Igen, Szürke London kisegere itt maradt ebben a pezsgő világban, mert otthon már nem várta semmi.
Eközben Kell szenved a saját maga által teremtett béklyótól. A testvérével összekötött élet nem fenékig tejfel. Mindenki félti, de más indokkal. Ki akar szabadulni, elmenekülne, de mindig hazatér. Önszántából továbbra is marcangolná önmagát, de Rhy kirántja onnan úgy, hogy benevezi a Viadalra. Álnéven ugyan, de versenyez. Így botlik bele Linába, és nagyjából erről szól a könyv. Na meg a Fehér Londonos machinációkról, de azt itt még fedje homály.

Az elején nagyon átvezető kötet szagú volt, és ezt a tulajdonságát hosszan meg is tartotta. A bemutatott szereplők karaktereit építette tovább. Tetszett az a húzás is, hogy utalgat a korábbi eseményekre, mely maratonozáskor felesleges, ám idő távlatában igen hasznosnak bizonyult. Nekem is kellett az emlékeztető. Olaj a tűzre, ami előhívja az emlékeket. De egy dolog nem volt világos. Mit keres Holland az élők sorában. Nem úgy volt, hogy meghalt? Hát sosem lehet tőle megszabadulni? Aztán Kell elszólja magát, hogy Holland tényleg elpatkolt, és akkor már kezdett összeállni a kép. Hát mégsem vagyok annyira hülye…


Nagyon szeretem a kalózok ábrázolását, főleg a kapitányukét. Bár ők magukat partizánoknak nevezik, és a királyság engedélyével tartanak rendet a tengeren, de távol állnak a tisztes tengerész mivolttól. Tisztelem Alucardot, aki nemes létére a tengert járja. Laza, de nem felvágós. Mágus, de nem mindenható. Büszke éleslátására, de Linából csak nagy nehezen és akkor is inkább akaratlanul szedett ki információkat. A főváros sármőrje, szívek összetörője. Ő a kedvenc, de emellett nem száll el magától. Mindent megtesz a legénységéért. Ó, és olyan cuki, mikor el akarja csábítani az embert, főleg egy bizonyosat. Nagyon aranyosak voltak, én szurkolok nekik.
Területtel nem bővíti a történetet, népekkel viszont igen. Megismerkedhetünk két szomszédos országot Vesk és Faró lakosságával. Míg az előbbiek robosztus testalkatukról, földhöz ragadt mágiájukról híresek, addig az utóbbiak a bőrükbe ültetett kövekről. Igen puccosan néznek ki tőle. Sajnos egy idegenlégiós karaktert se helyez a középpontba az írónő, pedig Corára, a veskiek hercegnőjére kíváncsi lettem volna. Rhy mesélt róla egy s mást, és vártam, hogy legalább egy picit rámásszon Kellre.


Kell letargiáján úszott el az eleje. Csak gyűlik benne a feszültség, amit muszáj lenne levezetnie, azonban nem csak egy életért felel. Elővigyázatosabb, az udvar is jobban félti. Állandóan Szelina jár a fejében. Irigyli a szabadságát, mindenhol őt keresi, még egy csóknál is az ő hangját hallja. Szerelmes a lelkem, csak nem tud róla. A rossz kedve átragadt rám is, Rhy azonban mindkettőkkel jót tett. Kellt kizökkentette a monotonitásból a Viadalra való benevezéssel, engem pedig a puszta jelenléte dobott fel. Még mindig ugyanaz az, sármos energiabomba, aki tökéletesen kompenzálja homlokráncoló őnagyságát.
Rájöttem, hogy Lina személyiségének éle beszéd közben jön elő. Mert lehet akármilyen vakmerő, gondolatait olvasva nem találnék benne különlegességet. Ha viszont kinyitja a száját és összeütközik egy másik elmével, akkor sziporkázik. Ambiziózus, mindig minden körülmények között megszerzi, amit akar. Várom, hogy mikor lesz egy saját hajója. Megízleli a szabadságot, a mindennapi betevőkkel biztosított életet, de ne veszíti el a tolvaj énjét sem. Továbbra is mesteri cseleket eszel ki. Láttam rajta, hogy nagyon készül, és sejtettem, hogy mire mehet ki a dolog, de csak reméltem, hogy lesz annyi sütnivalója, hogy a hátsóján marad. Bár nem láttam a képességeinek fejlődését, így kishitű lettem. A regény folyamán bepillanthatunk egyes gyakorló jelenetekbe, ami alatt tudatosult bennem, hogy mégsem olyan zöldfülű, mint azt én eddig hittem. Nem antari, az üvegszem viszont sántít.


Mindig izgalommal tölt el, mikor bajnokok mérik össze tudásukat. Látványos csatákat kapok, nem csak sárdobálást. Az Elemek Viadala, vagy ahogy ők hívják az Essen Tasch egy többfordulós, logikusan felépített párharc sorozat, ahol csak és kizárólag mágiával győz az ember. Egy speciális vértezeten kell eltörni az egyes lemezeket, és ezek jelentenek egy-egy pontot. Vicces volt, hogy tudtam mindkét csínyről, ők viszont nem. Látszik, hogy a tudás hatalom. Rhy ért a rongyrázáshoz, filmbeillő megnyitót rittyentett. Aztán az arénák is magukért beszélnek. És azok a látványos harcok…Kérem szépen, kitett magáért, mindenki. Tetszett, hogy Kell képességeiben korlátozva ugyanúgy kimerül, mintha nem is ő lenne A Mágus az országban. Lina pedig megdöbbentett. Mint már írtam, nem néztem voltam ki belőle, de meglepett. Jól, de nem hibátlanul uralja az elemeket. Alucard még mindig messze a legjobb. De felcsillan valami az Igazi képességéről. Már eleve az is abszurd, hogy szürke Londonból származva mágiával rendelkezzék.

Apropó városok. Kezd úgy tűnni, hogy nem Szelina az egyetlen kivétel. Szürke London egyik rajongója a látványos erődemonstrációt tart Kellnek. Fehér London is kezd éledezni, feltűnnek a növények és az élet látható jelei. Ez azonban Vörös London monopóliumára fenyegetést jelent. Nem elég a saját világukban a lehetséges támadások ellen az országukat felvértezni, hanem a dimenziókon túl is veszély fenyegeti őket. Mert ki tudja milyen mágia éled fel?


Összességében annyit mondanék el róla, hogy ugyanaz történt itt is, mint A Mímes rendnél. Az első magával ragadott, a második nem ugrotta azt meg, és bár ugyanolyan jó, mégis gyengébbnek tűnik mellette. A fene érti ezt a logikát, de bennem ez zajlott le. Szerettem a kalózokat, Linát és a morcos Kellt is, a Viadalt, a puccparádét, a mágiát és várom a zárókötetet.


Pár idézet a végére
„Mindenki halhatatlan, egészen addig, amíg végül mégsem.
„…helyeselni és megengedni valamit – az nem egy és ugyanaz.
„A várakozás túl sok teret enged a kérdéseknek és kétségeknek. Gyengíti az ember elszántságát…
„A mágia egyszerre minden és semmi. Látás, ízlelés, illat, hang és érintés, de ugyanakkor valami egészen más is. Az erő minden erőben, ám egyszersmind saját magáé, semmi és senki másé.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadói Csoportnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése