Szétszakít a kegyetlenség | Erika Johansen

Már régóta tudom, hogy miért szeretek sorozatokat maratonnal letudni. Mert úgy igazából olyan, mintha egy extrahosszú regény olvasnék. Van időm belemerülni a cselekménybe, képben vagyok a szereplőkkel és látom a történet ívét. Több mint másfél év kihagyás után rendesen meggyűlt a bajom Erika Johansen Tear ostroma című könyvével. Élt bennem egy kép az első részről, de ahogy elkezdtem, egyáltalán nem az köszönt vissza. No de lássuk, hogy miért.

Magyar megjelenés éve: 2017
Agave Könyvek
high fantasy, disztópia
három csillag

A Tear ​királynője című nemzetközi bestseller lebilincselő folytatásában Mortmesne gonosz királysága ostroma alá veszi a birodalmat.

Tear királynője, Kelsea Glynn napról napra egyre többet tanul az új kötelességeiről. A szomszédos Mortmesne királyságának járó rabszolgaszállítmányok leállításával magára vonta a Vörös Királynő haragját, a félelmetes zsarnokét, aki sötét mágiával táplálja hatalmát. Rettegett és megállíthatatlan serege megindul Tear felé, hogy visszavegye, ami az övé.

Miközben közeledik a morti sereg, Kelsea rejtélyes kapcsolatba lép az Átkelés előtti időkkel, és rádöbben, hogy csak egy furcsa és valószínűleg veszélyes szövetségesre számíthat: egy Lily nevű nőre, aki egy olyan világban küzd az életéért, ahol nőnek lenni már-már főbenjáró bűn. Tear sorsa – és ezzel együtt Kelsea lelke – múlhat Lilyn és az ő történetén, ráadásul Kelsea-t egyre jobban szorítja az idő, hogy válaszokat találjon.

Erika Johansen tovább szövi az első kötetben megismert kedvenc szereplők, köztük Buzogány és a Vörös Királynő történetét, és izgalmas, új szálakkal gazdagítja hajthatatlan ifjú hősnőjének időn átívelő, mágiával és rejtélyekkel teli sorsát. 

Mielőtt nekiálltam volna a regénynek illet volna elolvasnom az előző bejegyzésemet, hogy kellő hangulatba kerüljek, de nem tettem. Ebből kifolyólag csak tapogatóztam a félhomályban. Mert Lazarus és Kelsea rémlett, de azon kívül… Fel se tudtam lapozni a Tear királynőjét, mert kölcsönben van -khm- már elég hosszú ideje. De mielőtt elkezdtem volna írni ezt, azért belenéztem.

Határozott pozitívuma a könyvnek a térkép. Az előzőből nagyon hiányoltam, itt ez kevésbé esett volna meg, mert semmit sem mozogtak. De a térkép az térkép, mindig jól jön. Azért beszélnek városokról, tájakról és odalapozva el tudtam őket helyezni a térben.

Történetünk… 

Két szálon fut, mely közül az egyik kötött le.

Kelsea igazi királynővé vált, elvesztette minden eddigi báját. Zafírjai hatására kezd egyre jobban átalakulni. Lefogyott, arcvonásai is változtak, a tükörben lassan nem ismer magára. Nehéz helyzetbe került azáltal, hogy nyíltan fellázadt Mortmense ellen. Az emberszállítás visszavonásáért hadat üzentek neki. Gyengébb hadsereggel rendelkezve csak a menekülés és a védelemre való felkészülés marad neki. Szeretné megmenteni a népét, ezért mindenkit befogad a fővárosba. Az ellenség azonban egyre csak nyomul előre.

A másik szálon az Átkelés előtti idők Amerikáját ismerhetjük meg. Hogy hogyan élt Lily Mayhew, hogy min kellett keresztülmennie és ez hogyan kapcsolódik Kelseahez. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan fognak összeérni a dolgok.

Kezdem őkirálynői fenségével, mert a regény főhőseként megérdemel ennyit, holott a nálam egyáltalán nem ő vitte a prímet. Megkeményedett, és még az elején nem is volt annyira kegyetlen. Próbálta következetesen építeni az ország jólétét, ezzel viszont néha többet ártott. Rendszeresen eszméletét veszti és látomásokat él át a múltból, amik egyre jobban bekebelezik. Aztán eljött egy pont, mikor már annyira a kövek hatása alatt állt, hogy kifordult önmagából. A zafírok előhívták az eddig elnyomott, brutalitásra éhező énjét. Elkezdtem félni tőle. Úgy viselkedik, mint valami csendes gyilkos. És pont ez késztetett távolságtartásra. Hiányzott belőle a törékenység, amitől empátiát érzetem volna irányába. A Tearben játszódó részek is pont ezért nem kötöttek le. Mert minden a megtorlásról és a kegyetlenségről szólt.

Nem csak a királyi udvarban köszöntött be a káosz, hanem az egyház is kifordult a négy sarkából. Az újonnan megválasztott pápa előhozza a hit sötét oldalát. A megbocsátó és a jószívű helyett a kárhozatra ítélő Isten kerül előtérbe. Nyilvánosan szégyenít, bünteti az eretnekséget és a fajtalankodást, holott ő sem szent. Aravathbeli lakosztályában nem csak imádkozni szokott. Akkora egy álszent, és azt hiszi magáról, hogy felhasználhatja a hatalmát a királynő ellen. Biztos, hogy nem fogja sokáig húzni, mert valakinek elege lesz belőle és tettlegességbe fog fajulni ez a nemtetszés. Meg fogja érdemelni.

„A technika mindig csak annyit ér, mint az azt felügyelő emberek.”

A történet másik oldalán az Átkelés előtti események álltak, amik szintén nem voltak rózsásak, de mégis jobban érdekeltek. Egy átlagos asszony szemszögén keresztül élhetjük át a sokat emlegetett napokat. Nagy szakadék tátong a szegények és a gazdagok között. Míg az előbbiek fallal körülvett, modern házakban laknak, biztosított magánutakon járnak és tisztított levegőt szívnak, addig utóbbiaknak csak a bizonytalanság jut. Utak mentén, tákolt táborokban élnek, és esélyük sincsen onnan kikerülni. Látszólagos harmónia, amiben Lily is él, csupán a felszín. Olyan mű, mint a szabadság, mert mindenkibe nyomkövető chipet ültetnek gyerekként. A családokban megszűnt az egyenjogúság, visszatért az a felfogás, hogy a férfiak birtokolják a nőket, akiknek semmibe sincsen beleszólásuk. Kapnak pénzt, biztonságot, társaságot, de cserébe rongybabaként használják őket az ágyban. Legalábbis Greg ezt tette. Lilyn vezette le a frusztráltságát, akinek muszáj volt szótlanul tűrnie. Legalább nem esett teherbe, erről gondoskodott. Undorító egy kapitalista világ, ahol minden csak a pénzről, a pozícióról és mások kizsigereléséről szól. Nem vagyok szocialista, de ezek után nem lepődök meg William Tear álmán. Egy olyan világot képzelt el, ahol mentesülnek a rendzer fertőző betegségeitől, ahol mindenki egyenlő. Amolyan megváltót látnak benne. Titokban szerveződik az ellenállás Noé bárkája stílusban. Végre kaptam válaszokat arra, hogyan is kerültek Új-Európába az emberek, de hogy ténylegesen hova is jutottak. Nagyon remélem, hogy ki fog derülni a harmadik részben. És a zafírokat sem ártana rendezni. Fúrják az oldalamat.

Nem kímél meg minket egyik fronton sem a brutalitástól, amihez nem mindig volt idegzetem. Nem vagyok kemény lány. Jobb szeretem a rózsaszín vagy legalábbis sárga felhőcskémet, ahol a kemény valóságtól védve vagyok. De ezekből a kirándulásokból jobb tanulni, mintha magam élném át.

Mindezek mellett az írónő csempészett egy kis kedvességet is a regénybe Ewen személyében. Ő egy végtelenül egyszerű és ölelgetni való őr a maga szekrénnyi méretével. Fontosnak hiszi magát, holott mert az is. Precizitással felügyeli a zárkákat, mindent alaposan bemutat az olvasónak.

Hogy kinek ajánlom?
Aki kíváncsi a történet folytatására.
Ha egy kemény, de mégis lányos fantasyt olvasnál.

Ha érdekel a disztópia és a high fantasy keveréke.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Agave Könyvek Kiadónak!