Kimaradt egy hónap. Ti talán nem is vettétek észre, vagy csak egyszerűen elsuhantatok a tény mellett. Engem viszont nyomasztott. Nem tudtam megoldani, hogy teljes beszámolót nyújtsak nektek. Összecsapni sem akartam, mert azzal meg a jövőben nem lennék megelégedve. Elkezdtem, de sosem fejeztem be a márciusi zárást.
„Ha idegességemet ábrázolnom kéne egy függvénnyel, akkor egy szépen hullámzó szinuszt kapnánk. Nem tudom másként leírni, hogy mit érzek jelenleg. Az egyetemi teendők elnyomnak mocsarukban, és én alig kapok levegőt. Nehezebb ez a félév, az előzőből kiindulva könnyebre számítottam. Ezért is esett meg, hogy a szórakoztató irodalommal töltött percek száma vészesen megcsappant. Számoltam én ezzel, de nem gondoltam, hogy ennyire drasztikus lesz. Rengeteg minden történt velem a való életben is. Jártam kint Selmecbányán, voltam Valéta-szakesten.”
Teljesen kikészültem,
utolért minden, viszont áprilisra lenyugodtak a kedélyek. Húsvét előtt itthon
voltam egy hetet és sikerült utolérnem magam. Bár most kezdődik az
elővizsgázós időszak, mégis higgadtan állok elébe. Volt ugyan húzós hetünk,
szombati óránk, ami miatt csak kicsit voltam kiakadva. Ugyanis elterveztem,
hogy idén megyek Könyvfesztre, de nem akkorra rakták be…
A heteken át tartó
betegséghullámomból is sikerült kigyógyulnom, szóval nagy az öröm. Nem tehetek
róla, hogy nagyon hamar megfázok, még a legnagyobb melegben is, nemhogy a
hóban.