Budapesti maffia | Virág Emília

Virág Emília debütáló regényével magasra tette a mércét. A Sárkánycsalogató mind a világával, mind a stílusával lenyűgözött, ezért is vártam annyira a folytatást, mely nem kis meglepetésemre igen hamar következett. Bár a Boszorkányszelídítőben nem az eredeti csapat állt össze újra, de a környezetnek megmaradt a mágiával teli Budapest.

Első megjelenés éve: 2016
Atheneum Kiadó
urban fantasy
három csillag

A lidércszerető furcsa szerzet: attól boldog, ha minden kívánságod teljesíti, miközben a pusztulásod okozza. Ha mázlid van, besétál néhány manó, a kertésznadrágos fajtából, és felteszi az egyetlen értelmes kérdést: Hol az arany?! Márpedig Adrinak szerencséje van: budapesti albérletében, a dohányzóasztal alatt átjáró nyílik, s egy boszorkánnyal meg egy lidérccel együtt az arany keresésére indulhat. A lány azonban kincsek helyett valami sokkal értékesebbet, egy igazi párt talál, akire a bajban is számíthat, és aki nemcsak azt mondja neki, amit hallani akar, hanem az őszintét. Amúgy Adri ezt az egész ügyet a likkal, a manókkal, a boszorkánnyal meg a lidérccel tényleg kihagyta volna…

Történetünk szerint…

A Hetedik Királyságban nyugodtan telnek a napok miután sikerült bezárni a pokol kapuját. Ám egy elszánt boszorkány, mert miért is ne legyen köztük az elvetemült fajtából, ellopta a napot az égről a lidérckirály koronájával egyetemben, és Budapesten ásta el őket, ahol az ilyen furcsaságok miért is tűnnének fel. Adrinak sem esik le egyszerre, hogy mibe is keveredik bele, mikor a barátja egy új operációs rendszer telepítésének következtében egy átjárót nyit a szoba közepén. Manók, boszorkányok és lidércek toppannak be az átlagos call centeres lány életébe, ezáltal muszáj lesz átértékelnie mindent. Belizárral és Berzencével közösen útra kelnek, hogy mentsék a menthetőt.

Nagyon zavaros volt számomra a kezdet. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, amire alig kaptam választ. Bizonytalanság sugárzik a lapokról, ezáltal én sem éreztem akkora kedvet az olvasásához. Lassan haladtam vele, de ez a sok egyéb teendőnek is betudható.

Aztán Adri karaktere sem volt olyan erős, mint vártam. Főhősnőként egy szerelmes libuskának tűnt, főleg az elején nem éreztem a karizmáját. Az idő előrehaladtával próbálta felszedni magát, ezáltal kapott egy harmatnyi kiállást. Végtelenül naiv és tiszta személyiség, senkiről sem feltételez rosszat.

„Egy csepp lelkifurdalásom sincs amiatt, ahogy reagáltam. Érted, ha a takarékszámládon hatvanezer forint helyett harmincmilliót látsz, nem teszel fel további kérdéseket a lidércszeretődnek. Ha a pasid aranyat lop zsémbes, emberfeletti erővel bíró, vérszomjas manóktól, beteszi a takarékszámládra, hogy vehess egy lakást, akkor egyetlen ésszerű reakció van.

Felfogod, hogy mit látsz a képernyőn. Veszel egy mély levegőt. Aztán leüvöltöd a fejét.

– Te normális vagy?!”

De mégis mi az, amiért mégis tetszett…

A manók hullalazák. Akaratosak, szörnyen be tudnak rúgni és termetükhöz képest rengeteg erő lakozik bennük. Nem szívesen találnék belőlük egy tucattal a szobámban.

Megismerkedhetünk a lidércek anatómiájával is: miért lesz emberi formájuk, meddig tart a varázserejük, és mennyire vannak mindezzel megbarátkozva. Rendesen alapoz az illúzióra, ami a fájdalmon és a bezártságon alapul. Látványos harcok teszik izgalmassá a történetet. A varázserőnek is érdekes felhasználási eszköze van, ugyanis egy okostelefon segítségével bütyköl Berzence.

Belizár a maga hűvösségével a legjobb fej. Az elején igen ijesztőnek és mufurcnak tartottam, de nem gondoltam nagy falatnak, hiszen egy kezdő boszorkány is tőrbe tudta csalni. De aztán egyre jobban megkedveltem, sokkal jobban szurkoltam neki, mint Adrinak.

Összességében meg hogy kinek...

Furcsaságát nem tudta teljesen levetkőzni és ellensúlyozni sem sikerült neki. Ezzel nem azt mondom, hogy nem tetszett, csak én mást vártam tőle. Aki viszont egy könnyed, budapesti urban fantasyt keres, annak első osztályú.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!