Alice kalandjai fantáziája földjén - Betekintő #3

Charles Lutwidge Dodgson az irodalmi körökben csak Lewis Carrollként ismert. Matematikusként dolgozott Oxfordban, emellett megírt két groteszk meseregényt egy angol kislány, Alice szemszögéből, amely azóta gyermekirodalmi klasszikussá vált. Hogy mik pattantak ki a fejéből…

Ebben a bejegyzésben röviden bemutatom a Helikon Kiadó gondozásában idén megjelent történeteket, majd leírom benyomásaimat és véleményemet. Nem bocsátkoznék mély magyarázkodásba, hiszen ezt gyerekeknek írták, vagy mégsem?

Alice Csodaországban

A nénje meséin unatkozó Alice egyszer csak meglát egy vörös szemű, magában beszélő, fehér nyulat, aki egy földalatti üregben tűnik el a szeme elől. Kíváncsiságában Alice követi a járatba, ahol megannyi kalandot él át. Többször megnő, összemegy, amit nehezen visel, így sokszor nem tudja ki is valójában.

A mesében több beszélő állattal is találkozunk. Van itt beszélő állatok tanácsa, melynek tagjai egy egér, egy kacsa, egy dodó, egy papagáj és még több más szerzet, egy tajtékpipázó hernyó, aki egy kicsit be lehet szívva, mert eléggé furcsán viselkedett. Az el-eltűnő, vigyorgó macska, a Kalapos és Április bolondja aranyosak voltak, a szív királynő meg mint valami papagáj ismételgette, hogy „Üssétek le a fejét!”.

Egy kicsit zavaros volt a sok versbetéttel tűzdelt történet, de úgy érzem, Kosztolányi jól visszaadta a hangulatát. Csak kapkodtam a fejemet a mondatok között. Képtelenebbnél képtelenebb dolgok történtek szegény kislánnyal, igazán álomba illőek.

Alice Tükörországban

Lépj be ismételten a képzelet birodalmába. Használj egy tükröt és máris fordítva látsz mindent. Alice ezúttal Tükörországba látogat el, melynek középpontjában most a sakkfigurák állnak. Beszélő virágok igazítják útba, Subidam és Subidu szórakoztatják, Dingidungi pedig találós kérdésekkel bombázza.

Valahogy ez a rész már simábban ment, lehet a fordítás miatt, vagy egyszerűen kevesebb groteszk dolgot tartalmazott. Bár sokszor itt is úgy érzetem, hogy elveszek a párbeszédek között. Nagyon észnél kellet lennem, hogy követni tudjam az iramot. Hiszen az egyik pillanatban még egy árnyékos ligetben sétálgatott Alice, a másikban már egy beszélő birka boltjában próbált a polcokon nézelődni, de azok elfutottak előle. 

Hogy miért volt jó ez nekem?

Így már tudom, hogy a filmkészítők a két könyv együttes felhasználásával készítik el a saját történeteiket, mivel az első túl abszurd lenne egyedül, a második pedig sok az utazás és a kitalált szereplő. Így a kettő kiegészíti egymást.
Láthattam, hogy reál beállítottságú emberek is képesek írni, bár ember legyen a talpán, aki követni tudja őket.

Ráhangolódásnak is első osztályú volt a jövőre kijövő Alice Tükörországban című filmhez, amit már kíváncsian várok.

Hogy kinek ajánlom?

Aki kisgyerekként szerette a mesét, az most se fog csalódni benne. Bevallom, én féltem tőle, így nem néztem rongyosra a kazettát, ezért nem vagyok elvarázsolódva tőle.

Aki csak egy furcsa gyerekkönyvet akar olvasni.

És csakis teljes koncentrációval, különben el lehet süllyedni benne, mint munkavédelmi bakancs viselésével egy mocsárban.

Ti már olvastátok? Mi a véleményetek róla? 

Mára ennyi lettem volna. Maradok,

Babó Buca