Ismételten egy Böszörményi
könyvvel érkeztem, ezúttal a Rontásűzők trilógia befejező része kerül górcső
alá. Mivel imádom az író stílusát, ezért ezt a könyvet is faltam, már ahogy az
időm engedte. És megint nem csalódtam benne, bár az maga a csoda lenne.
Úgyhogy, ha véletlenül kritikát találtok benne, az csakis arra az adott
szereplőre vonatkozik.
Szóval kezdünk is bele!
„Endzsiék
már csupán kétháznyira voltak a Bazalt utca 14-től, mikor a soron következő
földrengés leverte őket a lábukról. Mély moraj, sivalkodó szirénák, sikoly,
üvöltés, vonyítás, robajló és recsegő hangok töltötték be a világot. Az egyik
villanyoszlop kifordult a helyéből, és szikrát hányó vezetékeit magával rántva
az úttestre zuhant. A magasfeszültség eleven kígyókként rángatta-tekergette a
fekete drótokat, míg végül a sarkon álló transzformátor iszonyú csattanással ki
nem sült. A ragacsos, átláthatatlan, piszkossárga Köd lassan mindent elnyelt…”
A Zengő ikerpár már két
kalandon is túl van. Már megküzdöttek nagyanyjukat, Jetta anyót megszálló ártó
szellemek közül kettővel, Vérbulcsúval és Turán asszonysággal is, akik az idő
szőttesén ejtett hiba miatt felbolygatták a jelent. Immáron csak Csoma uram
maradt a talpon, aki hármuk közül a legfurmányosabb, hiszen ő nem a múltat
változtatta meg, hanem a jelenbe avatkozott bele, melynek megjavítása már
nehézkesebb. Ám a mindenen keresztüljutó és mindenkit legyőző csapatnak a sok
kaland, megpróbáltatás és probléma közepette végül is sikerül helyre állítaniuk
a rendet, és újra nyugalom száll le a Kárpát-medence egész területére.
De kik is a csapat tagjai?
Zengő Angelina, az Első ikerke.
Na jó, akkor kezdjünk vele, de
nem ígérhetem, hogy kíméletes leszek vele. A regény nagy részében egy pipiskedő
libához hasonlít. A többiek helyében én jó sokszor kupán vágtam volna a
lánygyermeket valami keménnyel, hogy észhez térjen. Képtelen megbocsátani
Savanyácnak, a tükörsrácnak, hogy még az előző kalandjuk alatt megcsókolta
Angelina húgát. Ezért bevágta a durcát, és próbál tombolni a maga módján, amely
inkább egy óvodás hisztijéhez hasonlít. Másrészről azonban tényleg sajnálom is,
akármennyire idegesített, hiszen nagyon rájár a rúd rendesen. Szegénykémet
vakságában teljesen megbabonázták, és kifordult önmagából. Még az a tükörpojáca
is helyben hagyja.
Zengő Angéla, aki utálja, ha
így hívják, ezért én is maradok az Edzsinél.
Talán ő az, ha az emlékeim nem
csalnak, aki az előző részekhez képest pozitív irányba változott, legalábbis én
jobban kedvelem. Képes racionálisan gondolkodni, és vezeti a csapatot, már
amennyire hagyják neki. Vagányságát félretéve aggódik a nővéréért.
Josef Teplica, az első kalandjukból hátra maradt
morva nyomozó, a csapat esze.
Higgadtan viselkedik ebben a kicsit sem normális
világban. A köcsögkalapos sohasem marad egyedül, hiszen egy szerencsétlen
baleset következményeként tündérkötés alakult ki, ezért állandóan vele tart…
Nyéktüske, a kilinkó.
Imádtam a
kis szitakötekedőt. Végtelenül laza és eszméletlen mondókával áldották meg, és
ahhoz képest, hogy milyen pinduri, mégis milyen fontos szerepet tölt be. Mindig
talál kiutat, és sosem adja fel. Nem szándékozom véka alá vetni, hogy ő a
kedvenc szereplőm.
Kaplony, a sárkánysrác.
Ebben a
részben nem brillírozott annyit, de mindig időben jelent meg, hogy megmentse a
helyzetet. A kapcsolatuk Endzsivel mélyülni látszik, bár nem erre van
kihegyezve a történet, úgyhogy sokat nem tudunk meg róluk.
És végül Zerénd úrfi.
A gyorsétteremben felszedett
srác csatlakozik a csapathoz erre a kalandra. Se perc alatt elrabolja Angelina
szívét. Az ő párosuk romantikától csöpögő szószt visznek bele a regénybe, de ez
így van rendjén. Kell az ilyen. Furi a köbön, hiszen néha rossz előérzetem
támadt, hogy csak a bajt hozza, de a következő pillanatban már ismét megment
mindenkit. Már az elején feltűnt nekem egy s más a kinézetével kapcsolatban,
ami beigazolódni látszódott, hiszen a szépek népének (egyszerűbb szavakkal élve
tünde) tagja. De aztán…
Hogyazatűzkövesvillámcsapnabeleabbaamindenlébenkanálfejibe!
Igazi gennyládává változik, aki azért csapta a szelet Angelinának, hogy
kihasználja. A ragya verné ki az összes fogát a fondorlatos tervével
egyetemben!
Nála már csak Sonkolyka és
Csoma uram rosszabbak.
Céljuk a Kárpát-medencében az 1000 évvel ezelőtti
állapot helyreállítása, amikor is a tündérek szabadon élhették életüket. Ezért
szabadjára engedik a Ködöt, mely instant leheletből áll, ezzel lezárva a
határokat, és az itt élő embereket eltüntetve a Föld színéről. De ezt az
állapotot még nem tudták véglegesíteni, mert a Dobogó-kő egy bizonyos szikláját
még nem törték össze teljesen. Ehhez még kell egy táltos, egy Árpád vezér
unokája és egy telihold.
 |
| A Föld teremtése |
Nagyon tetszett a regény
helyszíne. A Köddel elárasztott Aranyos Szeglet (később a magyarok által
elfoglalt terület, azaz majdnem Nagy-Magyarország) telis-tele van varázslatos
lényekkel. A népmesékkel életre kelnek, találkozhatunk Hüvejkekkel, mint
Vazsgyúró, Kőmorzsoló és társaik, igazi randa banyákkal, kiknek bibircsókos
képétől elmegy mindenkinek az életkedve, óriásokkal és sok más érdekesebbnél
érdekesebb alakkal. Megismerkedhetünk tündérek színes palettájával is, akik
tulajdonságaikban alig térnek el az emberektől, hiszen megy a tündérpletyi
rendesen.
A birodalmak eredettörténete is
megfogta a fantáziámat. Ezzel Böszörményi olyan alapot varázsolt a trilógiának,
hogy azt sokan megirigyelhetnék. Ég Atyácska közbeavatkozása, a magyar nép
menekülések közti idetalálása, Árpád vezér szerződése mind-mind mondai
hangulatot idéznek elő.
A legeslegjobban azonban a két
tanulság fogott meg, melyeket nem nyom arcodba az író, hanem a beleágyazza a
beszélgetésekbe. Az elsőt Csoma uram fogalmazza meg. A magyar nép a rábízott országot
elherdálta, a természetet egyre csak pusztítja, pedig nem erre voltak
hivatottak. Ez a kritika mélyen rámutat tényleges magyar nép hozzáállására.
Állandóan sajnáltatjuk magunkat, és másokat hibáztatunk, pedig csak magunkra
kellene néznünk.
A másikat Jetta anyó önti
szavakba. A három ártó szellem Vérbulcsú, Turán és Csoma más-más rossz
tulajdonságokkal bírtak, melyek bármilyen emberen elhatalmasodnak, hiszen ez a
magyar nép átka. Azonban nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy az előítélet, az
önteltség, az idegengyűlölet, az árulásra való hajlam és az önsorsrontás nehogy
fészket építsen bennünk. Harcolnunk kell a rontások ellen, amely nem könnyű, de
teljesítjető.
Összességében nagyon tetszett a
könyv. Jó volt egyet újra elmerülni a Rontásűzők világába, és a nyelvezetét
kóstolgatni. Hiányozni fognak, de el kell engedem őket. Még sokszor
újraolvashatom őket, így aggodalomra semmi ok.
Hogy kinek ajánlom?
Akik elolvasták az előző két
részt azok mindenképpen el fogják. Akik pedig egész eddig gondolkodtak azon,
hogy belekezdjenek a sorozatba, azok nyugodtan tegyék meg. Megéri.
Huh, ez egy kicsit hosszúra
sikeredett, de remélem sikerült néhányotok érdeklődését felkeltenem. A helyenkénti ömlengősségért pedig ezer bocsánat. Ezt hozta ki belőlem a könyv.
Maradok továbbra is,
Babó Buca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése