Orgyilkos novíciák #3 - Annith ártatlansága

Elérkezett ez is. Búcsút kell mondanom egy jó történelmi romantikus sorozatnak, de megérte befejeznem. Még októberben sikerült A halál szépséges szolgálólányai trilógia első és második részét olvasnom, melyek nagyon tetszettek. Mindegyik a maga nemében különleges.

Maxim Kiadó, 2015
fantasy, történelmi romantikus
öt csillag

Annith izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor, végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia invázió elleni stratégiáról tanácskoznak.

A kolostor meggondolhatta magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik.

Elégedettség. Leginkább ezt érzem a könyv befejezése után. Mindenki megkapta a magáét, és minden jóra fordult. Örömet, mert részese lehettem ennek az időutazásnak egy általam kedvelt korba. Szomorúságot, hiszen soha többé nem olvashatom először a köteteket. Ez azonban nem csüggeszt el, hiszen bármikor elmerülhetek Mortain szolgálóleányainak életébe.

A történet fonalát egy kicsit előbb vesszük fel, mint az előző könyv azt letette. Találkozunk az első részből és további levelekből ismerős Annith-tal, akinek fejlődését követjük figyelemmel. Pólyásként került a rendhez, ezért már egész kicsi kora óta tudatosan készül arra, hogy a halált szolgálja. Legújabb feladatában azonban nem érzi az elhivatottságot, ugyanis nem akar látnok lenni. A kolostorból megszökve apátasszonya után megy, hogy felelősségre vonja, de az út tartogat némi meglepetést. Belebotlik egy helequinhordába, akik szívesen maguk közé fogadják, illetve Arduinna követőivel is összefut. Az udvarba érve azonban nem várt dolgok fogadják. Vajon képes-e követni apátasszonya parancsait? Megbízhat-e a helequinek vezetőjében?

Bármi kérdés felmerült a felépített fikcióval kapcsolatban, minden a helyére került. A puzzle végül igen tetszetős képet rajzolt ki.

Maga a cselekmény olvastatós ütemezésű. Kellő mértékben készít elő, enged belátást nyerni Annith fejébe, gondolataiba és ezáltal jellemét is megismerhetjük. De milyen zseniális nőszemély. Így utólag megállapíthatom, hogy vetekedik Ismaevel a kedvenc státuszon. Valahogy az ő helyzetébe jobban bele tudtam élni magamat: folytonos elvárások, maximalizmus, tehetség forszírozása és ezáltal mindenki elismeri. De ennek igazán nagy hátránya, hogy tojáshéjjal zárják körbe, hogy még véletlenül se essen bántódása. Ő erre azonban fittyet hányva, melyre hosszas őrlődés, vívódás és tervezgetés után határozta el magát, megszökik. Ki akar törni a kötelesség hálójából, meg akarja ismerni önmagát. Sok erőt adott, és segített megérteni önmagamat. Igazán erős személyisége miatt megkedveltem.

Visszatér a régi szereplőgárda is, viszont nem rajtuk van a hangsúly, és ez jó így. Az udvari intrika is inkább cselekmény-előremozdítóként szolgál. Ismaevel és Sybellával nem találkozunk annyit, de az eltelt idő alatt teljesen megváltoztak, ezért egyet kellett értenem Annithtal. Az élet durva csiszolópapírja keményen megdolgozta őket. Barátságuk még mindig olyan erős, bár látszik, hogy Annithnak nagyon hozzá kell szoknia az udvari légkörhöz. Duval és Rémlovag most nem tudtak annyira remekelni, viszont az apátasszony annál inkább. Mindig is sejtettem, hogy vaj van a füle mögött. Önös érdekekből küldi ki a novíciákat öngyilkos hadjáratokra, nem igazán Mortain akaratára.

És Mortain… Elvileg ő a Halál, mégis nagyon pozitív színben tűnik fel. Mint a megnyugvás elhozója jelenik meg. Azt már eddig is tudtuk róla, hogy végtelenül nagy kegyelemben részesít mindenkit, aki erre kéri, de hogy ennyire nyílt szívű, szeretetre és megértésre vágyó lényként mutatkozzon be… Szolgái, a helequinek sem a tipikus lánccsörgéssel vezeklő lelkek, hanem az éjszakát járó horda tagjai. Köztük is sok a jó ember, aki képes saját magát is feláldozni a hazáért. Mondjuk az elég könnyű annak, aki már egyszer meghalt. A legjobb mégis Balthazaar, aki belopta magát a szívembe. Sokáig próbálja távol tartani magától Annithet, de ez hosszú távon nem sikerül neki. Bár nem az az „izzik a levegő körülöttük” -szerelem, de mégis szívmelengető.

Összességében

Szép regény önállóként és zárókötetként is. Megvan benne minden, ami egy történelmi regényhez illik. Középpontjában nem a szerelem áll, bár az is igen viszi előre a cselekményt, hanem önmagunk elfogadása. De fognak hiányozni...

Hogy kinek ajánlom?

Aki olvasta a trilógia első részeit, annak mielőbbi fogyasztásra. Sok kérdés megválaszolódik benne, ígérem.

Aki még nem találkozott ezzel a sorozattal, de érdeklik a történelmi romantikus és fantasy elegyéből született történetek, az nyugodtan vágjon bele.

Könnyes búcsúm ezennel befejezem. 
Maradok továbbra is a megszállottan könyvmániás,

Babó Buca