Nem minden történetnek
kell folytatás, hiszen önmagában is kerek egészet alkot. Jodi Taylor azonban
mindenképp szeretett volna még időt tölteni a Semmi lány című regényének
karaktereivel, és megírta a Nem semmi lányt. Vagy csak egyszerűen nem tudta a
St. Mary-krónikák mellett elképzelni, hogy egy kötetben le lehet zárni valamit.
Viszont ezzel nem biztos, hogy jót tett a Semmi lánnyal, legalábbis nálam
lefelé mozdította az élményt.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2017 Magyar megjelenés éve: 2021 Metropolis Media mágiukus realizmus, romantikus kettő csillag |
A semmi lány felnőtt…
A Frogmorton farmon a
megszokott módon zajlik az élet – ami azt jelenti, hogy az események rég
túllépték a „különc” szintet, és most nyílegyenesen vágtáznak a „teljesen
bizarr” felé.
Jenny ismét azért küzd,
hogy a Russell Checklanddel kötött házassága viharos tengerén hánykolódva
valahogy a felszínen maradjon. De szerencsére nincs egyedül, mert ott vannak
neki a patagóniai rohamcsirkék; Jack, a szomorú szamár; és Mrs. Crisp titokzatos
barátja.
Tehát semmi újdonság…
leszámítva egy titokzatos alakot, aki újra és újra felbukkan a ház körül, és
akire Jenny azt mondaná, hogy nem más, mint az unokatestvére, a gonosz
Christopher, ha nem tudná, hogy ez lehetetlen. Akkor látta utoljára a férfit,
amikor Russell kihajította a házból, és nem lehet olyan ostoba, hogy
visszatérjen, és újra megpróbálkozzon valamivel… vagy igen?
Mind kedvességben, mind az
események mögötti rejtély szálban elmarad az első résztől. A mindennapokról
szóló része is inkább kínos, mint bájos, az izgalom pedig elég későn jött,
valamint haloványan dereng. Ez annak is köszönhető, hogy elpoénkodja és
összecsapja az amúgy komoly témát, ezáltal nem is zárja le rendesen. Pedig a
Semmi lány igazán ütősre sikeredett, de itt inkább egy kifilézett regényt
kapunk.