Tavaly tavasszal már lassan a csapból is a George R. R. Martin A tűz és jég dala regényeiből készült tévésorozat csöpögött. Mindenki azt nézte, arról beszélt, még az olyan tudatlanok előtt, mint én. Ekkor már nem tudtam szótlanul elmenni a jelenség előtt, melyet szintén hazai népszerűsége előtt fedeztem fel. Egyszerűen már rágcsálta a fülemet a kíváncsiság, hogy mi fán teremhet. Az biztos, hogy a terjedelme is megragadó, ezért először a sorozatnak álltam neki, mely egy nagyon tömény, mégis hű adaptációja a könyveknek. Egy idő után azonban csömöröm lett belőle. Nem is csoda, hiszen négy évadot akartam bepótolni. Azt azonban megfogadtam, hogy mindenképpen beleolvasok a regénybe is. Ha A Gyűrűk Ura nem fogott ki rajtam, ezzel is megbirkózom.
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé:
Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
