2016. június 12., vasárnap

Zenével dúsított fantasy | Rachel Hartman

A sárkányok nagy és ijesztő lények, akik óriási birtoklásvággyal őrzik kincseiket. Gondoljunk csak Smaugra, aki egy hegyben trónol mindezért évtizedekig. Misztifikálás lengi körbe őket, de mi van, ha nem is különböznek sokban az emberektől, és alakjukat lemásolva igazán értelmes beszélgetésbe keveredhetünk? Rachel Hartman Seraphina című regényében pontosan ilyen alakváltoztató képességgel áldotta meg fenevadjainkat, akiktől azonban még így is félnek.

Első kiadás éve: 2013
Scolar Kiadó
ifjúsági, high fantasy, kaland
négy és fél csillag
A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak – kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat… Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik.
A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne.

Mosolyogva csuktam be a könyvet. Annyi jó érzés töltött el, hogy egyszerűen képtelen voltam mást csinálni, csak magamhoz szorítani. Ez aztán szívmelengető történet volt önmagunk elfogadásáról, természetesen fantáziakörnyezetbe bújtatva.

Seraphina félsárkány. Ezt bátorkodom már az elején elmondani, mert igazából igen hamar kiderül. Különleges lány, kinek anyja sajnálatos módon belehal a szülésbe, így ember apja kénytelen felnevelni. Ösztönösen a zenébe menekül, és rendkívül tehetséges. Így kerül be a goreddi királyi udvar fő komponistájának segédje lesz. Éppen készülnek a negyven éve megkötött békeegyezmény évfordulójára, mikor váratlanul meggyilkolják a trón első számú várományosát. A sárkányokat gyanúsítják, de nem találnak bizonyítékokat. Seraphina azonban édesanyjától kapott emlékeinek segítségével a rejtély nyomába ered. Vajon sikerül megmentenie a békét? Vagy visszatér a régi viszály a két nép közé?
Az angol kiadásban található térkép
A történet egy kitalált világban játszódik, mely ugyan mágiától mentes, de hát a sárkányok azért ott vannak. Több szomszédos királyság él békében egymás mellett. De mindez csak látszat. A sárkányokkal, azoknak is az emberi alakjával, a saarantrasokkal szemben táplált előítéletek élnek és virulnak. Ezért is szerencsések azok a tudósok, akik mentesülnek a csengőhasználat alól. Megkülönböztetés hiányában már viszonylag nyugodtan el tudnak vegyülni a többiek között, és csak igen kevesen tudnak a titkukról. A felsőbb szervek azonban állandó megfigyelés alatt tartják őket, főleg a rebellis egyéneket. A sárkányok ugyanis eredeti alakjukban nem képesek érzelmekre. Racionális gondolkodásuk teszi lehetővé, hogy koruk kiváló matematikusai, orvosai és mérnökei legyenek. Ám páran mégis beleestek az érzelmek csapdájába, melyet azonnal kiirtanak, ha fény derül rá. Ezért s alakoskodnak sokat, hogy ne lehessen észrevenni a bensőjükben zajló háborúkat. De ez egy alkalmazkodási kényszer volt számukra, hiszen régen szabadon és sértetlenül vadászhattak. Az emberek betelepülése azonban nagyon lecsökkentette az életterüket. Lenézték őket, de ez az utálat kölcsönös, ugyanis mindkét faj megfertőződött a felsőbbrendűség tudatával. És igazából ez vezetett a "kinek van joga szabadon élni"- vitájukhoz.
Maga a helyszín, Lavondaville, egy középkorias királyság fővárosa, olyan tipikus high fantasys világ. Vannak benne hős lovagok, céhek és egy hatalmas vár tele zegzuggal. Leginkább ezt ismertük meg, de alig várom a kirándulásokat Porphyriába, Ninysbe, Samsamba, Tanamootba vagy esetleg Zizibába. Biztosan érdekes helyek lehetnek.

De ami igazán megfogott mindez mellett, az a zeneisége. Mert nem elég, hogy dallamos "idegen" szavakat talált ki az írónő, melyek közül nem egyet rosszul ejthettem ki. Seraphina zenész, kedvenc hangszere a fuvola. Bár ugyanúgy játszik a spinéten (középkori zongorán), mégis az a hangszer, ami a lelkéből szól. Gyerekkoromban úgy szerettem volna én is fuvolázni. Emellett még karmesterként remekel, mely igazan nagy segítség Viridiusnak, a főkomponistának. A táncok pedig a szolfézs tanulmányaimat idézték fel bennem. Na, az jó egy könyvben, ha sokszínű. Egyszerűen öröm volt olvasni.
„(…) alig vártam, hogy végre olvashassam a zizibai szinuszénekekről szóló könyvem, (…).”

Ezek után nem kérdés, hogy ki volt a kedvenc szereplőm. Seraphina, vagy ahogy a barátai hívják, Phina furcsa látomásokkal küzd, mióta kisarjadtak a félsárkányokra jellemző pikkelyei. Sokszor váratlanul elájul és emlékekben találja magát, ha nem ismeretlen emberek társaságában. Ezt egy idő után tanulja csak meg kezelni, melyre a mestere egy jó módszert talált ki. Felépítette belső kertecskéjét, ahol a groteszkjeinek kijelölt egy-egy helyet, ahol azt csinálhatnak, amit akarnak. Az igazi nevüket nem tudja, ezért tulajdonságaik alapján nevezte el őket. Van Gyümölcsember, Lármás Legény, Háklis kisasszony, csupa furcsa szerzet, melyekről egyáltalán nem tudja, miért ostromolják elméjét. Velük küzd, na meg egy dobozba zárt anyai emlékeivel, amik egy idő után igen hasznosnak bizonyulnak. Végtelenül szerény, nem gondolja magát szépnek, holott csak a pikkelyei zavarják, melyekről csak ő tud. Remek nyomolvasó, jobb mint a saarok emberi alakjukban, ezért is rejlik benne nagy lehetőség. És még azért, mert a legkétségbeejtőbb helyzetekben a legvakmerőbb. Míg mások elbujdosnak félelmükben, ő szembeszáll mindennel. Profin hazudik, amin nem csodálkozom, hiszen egész életében gyakorolta.


Emellett nagyon szerettem még Lucian Kiggs herceget, Glisselda hercegkisasszony vőlegényét. Jók a meglátásai, érzéke van az igazság felderítéséhez. Tiszteletreméltó, segítőkész és jó barát. Bajban segítőkész, bár kevesebb ver van a pucájában, mint Phináéban. Olyan kis közvetlen, igen hamar megkedveltem. Bár nem táncol észbontóan, de térdrogyasztó megjegyzései vannak.
A hazamentő trió harmadik tagja Glisselda, a királynő unokája. Harsány teremtés, de a mega módján aranyos. Mindent megtesz a hazája érdekében. Bár nem klimpírozik olyan gyönyörűen, mégis van türelme gyakorolni. Igazi tyúkanyó módján rendez az eseményeket, mindennek úgy kell történnie, ahogy ő azt eltervezte. Fantasztikus királynő lesz egyszer belőle.
Megemlíteném még Larsot, a megaharmónium készítőjét, akinek igazi falusi kiejtése van. Esetlen, de végtelen jószívű. Dame Okra, hirtelen és terebélyes asszonyság, emellett nagykövet, nem gondoltam volna róla.

Összességében
Szerethető történet az elfogadásról, mert attól hogy különbözünk egymástól, még egyikünk se jobb vagy rosszabb. A zenei utalásokért egyszerűen oda voltam, zenész lényem tapsikolt örömében.

Hogy kinek ajánlom?
Ha szereted a sárkányos történeteket.
Komolyzenekedvelő fantasy rajongóknak.

És a legjobbat hagytam a végére. Megkeresésemre a kiadó örömteli információkat osztott meg a második rész megjelenéséről. 2017-ben tervezik kiadni. Az még igen messze van, de legalább nem kaszálták el. 
Ti olvastátok már?
Nektek hogy tetszett?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése