Az elvérzés csillagfényes napjai | Laini Taylor

Ellenségek, mégis szeretik egymást. Rómeó és Júlia történetének megannyi feldolgozása ismert, legyen szó akár könyvekről és filmekről. Mai regényemben, Vér és csillagfény napjaiban Laini Taylortól is ennek a vonásait fedezhetjük fel.

Kossuth Kiadó, 2014
fantasy, romantikus, ifjúsági
három csillag

A kék hajú Karou végre megkapta a választ kérdéseire. Már tudja, ki is ő, mi is ő valójában. Ezzel a tudással együtt azonban fény derül egy másik titokra is. Egy titokra, amelyet szeretne meg nem történtté tenni: az ellenséget szerette, aki elárulta – és a világ szenvedett miatta.

A világsikerű Füst és csont leánya folytatásában Karounak döntenie kell, milyen áldozatot képes hozni népe megmentéséért. Karou és Akiva a háborúban ismét ellenséges oldalon áll. Szépséggel, szomorúsággal és titkokkal teli történetük újra az emberi világban ér össze.

A lány mint új feltámasztó szörnyű hadsereget teremt, Akiva közben az angyalok gonoszsága ellen harcol.

Születhet vajon új remény az elveszett álmokból?

Nagyon vártam az első rész olvasása után, hogy folytassam a sorozatoz, hiszen a Füst és csont leánya teljesen levett a lábamról. Ez a csoda azonban ott maradt, és nem jött velem. Nem állíthatom, hogy nem tetszett, de valahogy hiányzott belőle a várt lendület. Csak cuppogtunk Marokkó poros lankáin.

Karou rájött arra, hogy képes a Kénkőtől kapott tudásával feltámsztani, és ezt Thiago, a kimérák újdonsült vezetője ki is használja. Személyes érdekektől vezérelve szörnyhadsereget hozat létre, de soha sem képes elfelejteni Madrigal árulását. Akiva ezzel párhuzamosan Eretzben hajkurássza a bujkáló kimérákat, de egyre jobban erősödik benne az érzés, hogy nem ez a megfelelő út a békéhez.

Karou,  Hazael, Akiva és Liraz

Már a cselekmény is nagyon vontatott. Dióhéjban ennyi is történik benne, ami lassúvá teszi az egészet. Végig úgy éreztem, hogy átvezető kötet egy jó és reményeim szerint egy még jobb között. Bár részletesebben bemutatta a mágikus, két holddal bíró világot, nekem mégis Prága, az egyszerű, emberi város hiányzott belőle, a szűk utcácskáival és légkörével. Látszik, hogy ez volt az egyik ok, ami miatt tetszett.

A másik maga Karou volt. Én nem így emlékeztem rá. Sokkal markánsabb és elevenebb volt még akkor is, mikor csak rajzolt, de lehet, hogy kimérakomái vannak ilyen rossz hatással rá. Hiányzott belőle a tűz. Állandóan csak robotol. Egyedül Zuzana feltűnése zökkentette ki egy kicsit, azonban nem kellett sok hozzá, hogy visszasüllyedjen az önsajnálat tengerébe. Nem tud dönteni, hogy ember akar lenni vagy visszavegye igazi valóját.

Mivel erősödött a többnézőpontuság, így Akiva szenvelgése mellett mással is találkozunk, kimérákkal és szeráfokkal egyaránt. 

A szép külső sokszor a rút belső takarását szolgálja, mint például Joramnál és Joelnél. Bennük is megvan ugyanaz az esendő vonás, mint bármelyik alsóbbrendű lényben. Ennek ellenkezője is igaz, mivel sokszor egy robosztus testben egy jótét lélek lakozik.

A vége ad némi reményt, hogy talán a befejező rész már akciódúsabb lesz, bár ez a kötet sem mellőzte a kellő mennyiségű vért, de ez a cselekmény ütemes felépítése nélkül mit sem ér.

Összességében

Lehet, én fogok kilógni a sorból, de nekem ez a rész annyira nem tetszett. Kusza, sok mellékszereplővel, ha meg a főhősökre koncentrálunk, akkor sem az igazi. Többet vártam volna el tőlük, kérem vissza Prágát és a régi Karou-Akiva párost.

Hogy kinek ajánlom?

Aki szeret a lelki önmarcangolásról olvasni, vagy csak egyszerűen oda van meg vissza az angyalokért.

Tetszett az első rész? Ki ne hagyd ezt se, mert ki tudja, mit tartogat az utolsó.

Maradok továbbra is a jóköyvvadász,

Babó Buca