2019. február 17., vasárnap

A Lipótba való mind! | Böszörményi Gyula


Jelenleg nem tudok mit kezdeni magammal. Csak mászkálok a házban, és nem tudom senkinek se kiadni magamból, hogy mit érzek. Befejeztem a Nász és tébolyt, és most hogyan tovább? Egy korszak zárult le bennem, melyre mindig is boldogan fogok visszaemlékezni. Tudtam, hogy el kell őket engednem egy idő után, és ezzel a lezárással örömmel teszem. Köszönöm szépen, Gyula bátyó!

Magyar megjelenés éve: 2017
Könyvmolyképző Kiadó
krimi, ifjúsági
öt csillag
1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.
1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

~~~

A boldog befejezéseken túl már csak a jól kanyarított és izgalmakkal teli vég esik jobban pici szívemnek. Nem lett túlságosan megtornáztatva, ám akadtak oly pillanatok, mikoris, kérem alássan, majdnem megállt bennem az ütő. Takarnom kellett az oldalakat, mert hajlamos elkóricálni a figyelmem, holott az agyam sorra akarja venni a cselekményt.

Történetünk lefejtette a felbomlott szálakat, és visszahorgolja arra a méteres sálra, melyet négy éve kezdett el. Aki nem ismeri, az ne itten kezdje mán el, mert nem állok jót magamér’. Szépen mennyen csak a Leányelhurcolásról szóló irományhoz, oszt ismerkedjék azzal. Aki meg olvasta ezt az ízes, ívelt és kis hazánkban elég ismert remekművet az nyugodtan meresztheti tovább a szemit az ürdrüngtől való gépezetre, mert fordulatoktúl nem kímélve senkit sem tárom elibétek gondolatim.

Az ominózus kérdés, mely szerint mellik Hangay kisnaccsádnak köttetik be a kobakja, hamar megválaszolásra kerül, de nem is akárhogyan. Mert nem a mi szeretett bárónk volna, ha érzelmeit hátrahagyva pusztán a józan paraszti -mely az ő esetében inkább nemesi, de ez már részlet kérdése- ész által vezetve készül a házasságra. Egy titokzatos fenyegető kényszeríti erre a lépésre, akinek ha nem követi a lépéseit, akkor szer’usz világ, valakinek végleg befellegzett. Így hát a kisasszonykával úgy döntenek, hogy párosan folytatják a magánzást. Készülnek a nászra, miközben egyre csak próbálnak a titok nyitjára rájönni. Barátok előtt hallgatnak, mint a sír.


De mint eddiglen szokás vót, mostan sem áll meg egy szálon a történet. Őmufurcsága ifjúkorának egy szeletébe pillanthatunk bele, mikoris végre megtudhatjuk, miként és hogyan veszítette el karját. Azt tudtam, hogy egy fehércseléd áll mögötte, de hogy még elmeháborodott is a perszóna, na azt már nem. Mert ki más ötölne ki ilyen furmányos tervet mint az, akinek elmentek otthonrul.

Úgy, de úgy megörültem, mikor kiderült, hogy Mili – igen, jól olvassátok, Mili lett a kiválasztott. Éreztem, hogy ő lesz, mert Emma nem tűnt logikus választásnak. Egy apró és gonosz manó azonban csak fúrta az oldalamat. Mi van, ha okkal történne meg a frigy. Hogy Milivel így könnyebben össze tudnak dolgozni, ha sógorságba kerülnek. Túlságosan szoros a házasság köteléke. És mikor már azt hittem volna, hogy Richárdom végre megpuhul, hát akkor is a fránya logikus gondolkodás vezeti. Ugyan már. Nem vártam tőle nagy romantikázást, csak egy apró jelét annak, hogy van szíve.

Amikor elolvastam az első zsaroló leveleket, a kalapomat feltettem rá, hogy egy nő áll a furmányok mögött, és nem igazam lett. Az egész köteten keresztül rángatja a szálakat. Utólag hálás vagyok neki, és Miliék is azok lehetnek, mert ha ő nincsen, a báró még mindig csak az érinthetetlen csonttorony szerepet játszaná. A vak szerencse sodorta őket össze, de már az igaz szerelem forrasztja őket egybe.


Az álesküvői készületek roppant mókásak. Próbálják egymásnak bizonygatni, hogy márpedig ezt az egész haccacárét a nyomozásért teszik. Mili azonban rosszul hazudik. Ez hozza össze az összes szereplőt, mindenki feltűnik, akit szeretünk. Emma szerencséjére alig szerepel benne. Az ő története a harmadik részben véget ért, de a boldogságot nem sikerült megtalálnia. Majd lesz vele valami. Gyakran jár majd látogatóba Ambrózy grófnéhoz, aztán találnak majd neki egy snájdig úriembert, aki nem dől be a pletykáknak.

Agáta mama mint bölcs tanítómester jelentik meg. Ha gond van, akkor mindig kéznél van. Erdősy Renée a szerelem titkaiba avatja be Milikét, de nem  vitte most a prímet. Mück Mári előlépett komornai rangra, és csak úgy dől belőle a tabáni őszinteség. Egyedül is haláli, de mikor összeeresztik Terka nénivel… A hasamat fogtam a nevetéstől. Sokkal több egy komikumfaktornál, igazi hűséges társ, aki amellett, hogy mindig láb alatt van, ellátja a személyes testőr feladatkörét is. Nem kell őt félteni semmilyen hercig úrtól. Lekever nekik egyet oszt szer’usz világ. A leány és legényszívek jó ismerője, bölcs tanácsokkal látja el Milit.

Bárócskánkra rátalált az embere. Nem véletlenül kezd el ténylegesen félni. A láthatatlan bűnözőnél már csak az egy lépéssel előtted járó zsaroló rosszabb. Megismerhettem egy másik, esendőbb oldalát. Az apja halála miatt maga alatt lévő Richárd alkoholba és bűnözésbe folytja a bánatát. A züllött élet azonban nem folytatja a végtelenségig. Már akkor is értett a belépőkhöz, stílusosan áll át a „jó” oldalra. Nyomoz, segít az öregapjának, ám az alvilág nem ereszti ki a hálójából. Szerelmes lesz, amit furcsa volt látni, de legalább ez is cáfolja a szívtelenségét.


És a vége…
Féltem. Reméltem. És amit kaptam, ütött. Két szó. Két mondat, de nekem az egész világnál többet érnek. Nem kell ezt túlcifrázni, hisz már úgyis megvolt az esküvőjük, amit ugyan nem háltak el, mert talpig úriember a mi Richárdunk. Én is egy ilyenre vágyom. Nem kell tökéletesnek lennie, mert senki sem az. Csak szeressen tiszta szívéből.

Ha még nem keltettem fel eléggé a figyelmeteket, akkor ezek az idézetek majd fel fogják. A stílusa hibátlan, főleg az első fejezetben szereplő vazsinak örültem a leginkább. De megint oda tette magát az író. Utoljára.
A korcsmáros és a lánya, Luca, aki rútságáról, valamint béreseket megszégyenítő szabados szájáról volt híres a vasi dombságon, egyenként elismerte, hogy Joszó cigány bandájának játéka úgy viszonyul Gerzsonék cincogásához, mint az angyalok karának éneke az ürdüng szellentéséhez.
Én ekkora már a terített asztalon álló híres teáskancsó és a meggylikőrrel teli kristálypalack között próbáltam dönteni. Úgy véltem, bármelyiket is vágom először ahhoz a szívtelen, felfuvalkodott hólyaghoz, aki most épp átkozott köreit rója az orrunk előtt, elég komoly sérülést okozhatok neki, hogy végre befogja a száját. 
Milike neked az a sápkóros, monoklitól bandzsa, rizsparókás, kékvérű ángyikád!
Elvégre én akartam mindenáron a Monarchia első detektívnője lenni, pedig tudtam, hogy ez a foglalkozás veszélyekkel jár. Bármikor keresztüllőhet valami féleszű gyilkos, vagy épp feleségül vehet egy szívtelen báró, akit ráadásul az összes hibája ellenére szeretek.
„Házasság mint nyomozati módszer! Ilyen grandiózus _spektákulumot_ még azok a csavaros agyú tintanyalók sem volnának képesek kiötleni, akik a füzetes regényeket írják.
Kegyed igen bájos gyermek, ám azt, hogy a báró nősülni akar… Nos előbb hinném el, hogy a Gellért-hegy kapja magát, és átköltözik Pestre, mint ezt.
- Mer’ úgy van az, kérem, hogy mi, okos lányok csakis akkor szurkapiszkáljuk a férfiembert, ha tetszik a fizimiskája. 
- Én viszont arra esküszöm, hogy csak ennyi kellett vón – mutatott két ujjával morzsányi távolságot Márika, miután kiléptünk a kórház kapuján-, és ha még egy rossz szót nyikkan a Mili naccságáról, hát én úgy megrúgom őkelmét, hogy menten a saját sintérasztalára röpül, oszt akkor műthette volna magát napestig.

Összeségében
Köszönöm Gyula bátyónak ezt a fantasztikus sorozatot. Mindig is előkelő helyen állt a szívemben, de most ismét sikerült a világának magával ragadnia. Köszönöm a makacs Milit, a szókimondó Márit, a bölcs Agata mamát, Rózát, Renéét és a többieket. Na jó nem hagyom ki Ambrózyt sem, mindannyiunk kedvenc báróját. És bár tudom, hogy kitalált szereplő, sikerült elérnie azt, hogy elhiggyem, akadt ilyen mintapéldánya a magyar nemességnek. Most már nem csak révülni, hanem időutazni és nyomozni is megtanított. Remélem, ezután is nagyszerű regényekkel fogja megörvendeztetni az olvasókat. Én várni fogom. Addig is meg kitalálom, hogyan vészelem át a következő időszakot új Ambrózy kötet nélkül.

1 megjegyzés: