2016. május 31., kedd

Havi zárás - Május


Mivel kezdek egyre jobban lenni, próbálok minél több időt a szabadban tölteni. Bár ez nem mindig kivitelezhető, mert hát a gólyaláb azért gólyaláb. Kárpótlásul azonban sikerült néhány könyvet kihúznom a listámról, de még mindig kilométeres sorok kígyóznak előttem. Úgy érzem, hogy sosem érek a végére, de legalább sosem fogok unatkozni.
A hónap elején moziban jártam, melyről szépen el is feledkeztem. Pedig milyen jó filmet láttam. Szuperhőskedvelő csapatommal beültünk egy közeli, hangulatos moziba, és élveztük pattogatott kukorica majszolása közben a Polgárháborút. Nekem nagyon tetszett.
Múlt héten volt szerencsém a határban járni, ahol a Nemzeti Park területén készítettem pár fotót. Szarvasmarhák pózoltak, vadludak szaladtak át az úton, na meg tömérdek pipacsot láttam. A nagy művészkedésbe belelendülvén rengeteget kattintgattam. 

Egy rövidke összeállítás
Májusi olvasmányok: (3316 oldal)
- Barbara Erskine: Az idő örvényében
- Ian Ogilvy: Miesel und der Drachenhüter
Sikerült a havi egy német és a bödönös olvasmány is, így elégedett vagyok az eredménnyel.
Kedvenc könyv: Sárkánycsalogató
Kedvenc szereplők: Aengus (Második Atlantisz)
Legnagyobb csalódás: Villámtól sújtva

Júniusi tervezet:
- Lilian H. Agivega: Második Atlantisz trilógiáját befejezni
- Jane Austent olvasni, mert nagyon hiányzik
- Vavyan Fable: A pepita macska
Nem akarok teljes listát írni, mert rosszul fogom érezni magamat, ha nem teljesítem. Ezért csak röpke irányvonalakat fektettem le, ami bőven elég ahhoz, hogy nagy kedvvel olvassak.


Beszerzések: 
  • Virág Emília: Sárkánycsalogató
    Életem első recenziós példánya, mely azonnal levett a lábamról. Már a címe is különleges, a története szintúgy.  Egy igazi magyar gyöngyszemre bukkantam.
  • Leigh Bardugo: Siege and Storm – Ostrom és vihar
    Mert gyereknapra mi mást kérhettem volna, mint könyvet. Az előző rész befejezése után érdekel, hogy mi történik szerencsétlenkéinkkel.

És ezzel lassan átsuttyanunk a júniusba, csak így fű alatt. Kezdődjék a nyár!
További szép napot kíván mindenkinek, 

Babó Buca

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép képeket készítettél! :)
    Ezen az tervezett olvasási lista íráson en is elgondolkodtam most, na lehet ki is próbálom! De ez a bödönös olvasmány is nagyon jól hangzik! :)
    És igen itt a nyár, bár azért remélem jobb idő lesz itt felénk, annál, mint ami az utóbbi napokban volt, nem akarok minden este esőt! :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A képekhez jó alapanyagot szolgáltattak az állatok és az idő is napos volt :)
      Nem találtam neki jobb magyar megfelelőt. Még így sem takarja igazán a valóságot, mert egy fémdobozról beszélünk. Én azért szeretem, mert valamiféle célt ad, de túl sokat sem szabad rárakni, mert akkor jön a kevésbe kedvet kényszerérzet.
      Én is nagyon remélem a jobb időt, mert ami mostanában itt zajlik... Ördög veri szegény feleségét. :D

      Törlés