A legkisebb is számít | Sabaa Tahir

Ismert tény, hogy a nyertesek írják a történelmet: tudod, azok a hatalmasok, akik a gyengébbet leigázva foglalják el a területeket és hajtanak igába minden lehetséges élő és lélegző lényt. Nem ismernek kegyelmet, de ők is hagynak porszemeket maguk után, akik kupacba gyűlve olyan dugulást okoznak a rendszerben, hogy alig győzik azt tisztítani. Sabaa Tahir Szunnyadó parázs című regénye két ilyen aprócska porszemről mesél, akik céltalan kavargásuk alkalmával botlanak egymásba. Kalandos, izgalommal teli és borzongató történet, mely a könyvet letéve is elgondolkodtat.

Magyar megjelenés éve: 2016
Cartaphilius Könykiadó
dark fantasy
négy csillag

Laia ​rabszolgalány az írástudók népéből. Elias katonanövendék a harcosok közül. Egyikük sem szabad: mindketten a birodalom könyörtelen rendjének rabjai. 

A harcosok birodalmában az ellenszegülést halállal büntetik. Akik nem kínálják fel életüket és vérüket a császárnak, azok azt kockáztatják, hogy szeretteiket kivégzik, a birodalom elpusztít mindent és mindenkit, ami és aki kedves számukra.
Ebben a kíméletlen világban él Laia, akit a bátyjával együtt nagyszüleik nevelnek. A kis család szegényesen tengődik napról napra. Igyekeznek kerülni a birodalom figyelmét, hiszen sokszor tanúi lehettek annak, mi történik az olyanokkal, akik szembeszegülnek a hatalommal.

Ám amikor Laia bátyját lázadás vádjával lefogják, a lány nehéz döntésre kényszerül. Az Ellenállás titkos csoportjának tagjai segítséget ígérnek neki testvére kiszabadításához, de cserébe azt kérik, hogy legyen a kémjük a harcosokat kiképző Sötétszirt katonai akadémián, ahová a kegyetlen parancsnoknő szolgájaként kerül be.

Munkája során Laia megismerkedik Eliasszal, aki évfolyamelső az akadémián, az avatás küszöbén áll. Mégis szökésre készül, pedig pontosan tudja, hogy ezért kínzás és halál jár. Ám Elias már nem hisz abban, hogy a harcosok kegyetlensége a birodalom érdekén kívül egyéb ügyet is szolgálna, és meg akar szabadulni a zsarnokságtól, melynek fenntartására kiképezték.

Laiával hamar ráébrednek, hogy a sorsuk szálai összefonódtak, és hogy a döntéseik akár a birodalom jövőjét is megváltoztathatják. Vajon összeütközik és harcban szétrobban, vagy éppen eggyé olvad a két fiatal világa?

Már nem is igazán emlékszem, hogy hol láttam ezt a regényt először. Valószínűleg a külföldi Booktube-on, melyet már egy ideje kisebb lelkesedéssel követek. Ott került elő a Szunnyadó parázs is, melyet itthon természetesen a legkisebb felhajtás nélkül adtak ki. Kérdem én, hogy miért jó szűkre szabni a marketingbüdzsét? Mert anélkül igen nehéz ismertté tenni a könyvet, és akkor még ilyenkor csodálkoznak, hogy nem veszik… Na jó, most hagytam abba a közgazdász túlpörgést és inkább a könyvre koncentrálok.

Történetünk…

Egy forró nyári napon kezdődik. Az írástudók negyedében rajtaütnek egy családon, ahol az egyik unoka vélhetően az Ellenállásnak dolgozik. A mészárlást csak a másik unoka éli túl, aki épp azokhoz menekül, akik miatt az életükre törtek. Laia, mert így hívják a lányzót, egy titkos – haha, mintha lennének arrafelé titkok – küldetést kap, melyben is kémkednie kell a város hírhedt katonai akadémiának parancsnoka után. A körülményeket ismerve nem jósolnak neki hosszú életet, ám az elvárásokat túlteljesítve még értékes információkhoz is jut. De megéri ez Laianak. A másik szálon egy Maszk küszködését követhetjük figyelemmel, aki meg akar szökni az akadémia érzéketlen világa elől. Hiányzik neki a szabadság, ezért sem olvadt eggyé a hitvallással. Ám az egyik bölcs nagyobb szabadságot ígér neki, ha marad, de arról nem szólt a fáma, hogy a császárválasztó próbákon is részt kell vennie. Vajon tényleg megkapja a kívánt szabadságot?

„Az életben annyi lehetőség nélküli pillanat van. Aztán jön egy nap, és egyetlen pillanat meghatározza az összes azt követő másodpercet.”

Ha a fent írtak alapján még nem derült volna ki, a regény két szemszögön keresztül meséli el a történetet. Az elején egy kicsit szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, mert nagyon jónak kell lennie az írónak, hogy stílusban is elkülönítse a szereplőket, ne csak név alapján, de ez sikerült neki. Illetve a cselekményben is ritkán találkoztak és akkor is csak az egyik szemszögéből írta le azt, evvel elkerülve az ismétlést, aminek nagyon örültem. A másik írástechnikai dolog az elbeszélés száma és személye, ami jelen időben zajlott, ami viszont nem esett le az elején. Csak egy idő után vettem észre, hogy itt valami nem stimmel. A mondatokat jobban megnézve döbbentem rá a turpisságra. Ide tartoznak még az üzenő tekintetek és a belső gondolatok, amik élővé és színesebbé tették számomra a történetet. Mert a való életben is ezer meg egy más dolog is van az ember fejében, nem csak az, amit kimond. Így láttuk teljes reakciójukat, amik még színesebbé tették a történetet.

Forrás: Pinterest

A történet sokkal brutálisabb, mint aminek kinéz. Nincs kegyelem, folyik itt vér rendesen. Már az első fejezetben bevezet minket az általános hangulatba. Két ember halálával egyszerre gyomorszájon vág. Mi jöhet még ezután? Hát… Kezdem a Parancsnokkal, akit legjobban az elmebeteg szóval lehet leírni. Egy hisztis kislány, aki azt hiszi, hogy ha legyilkol, megcsonkít, megkínoz mindenkit, akkor az apja meg fogja dicsérni, és viselkedésének hátterét megismerve se tudtam megsajnálni. Nem épeszű az ilyen. Nem hogy hatalmat nem szabad adni az ilyen kezébe, a cellából se szabad kiengedni. Sose tudtam, mire készül és Laia sem, így mindig meg tudott lepni. Viszont azt el kell ismernem, hogy elérte a karaktere a kívánt hatást. Nála jobban senkit sem utálta a regényből.

A Maszkok se irgalmas szamaritánusok, hanem a birodalom képzett katonái, akik kedvükre gyilkolhatnak igazából indok nélkül is, mert bárkire rá lehet fogni, hogy áruló. Korán elkerülnek a családjuktól és egy elzárt intézményben képzik őket. Nevüket az arcukon található fémlapról kapták, amit mindig viselniük kell, hogy eggyé váljanak vele. Ezt természetese Éliásunk megszeg, és rendszerint leveszi azt, ha teheti. Lelketlen gyilkológépek, megértem, hogy miért nem akar Éliásunk hozzájuk tartozni örök életére.

A könyvbéli konfliktus hátterében az egyik kutya másik eb dilemma áll. Az írástudók fejlett és virágzó birodalmát ötszáz éve leigázták a harcosok, azóta szolgasorban tartják őket. Állandó rettegésben élnek, mert bárkit elvihetnek vagy megölhetnek. Nem tanulhatnak meg olvasni és fegyverkovács mesterséghez sem érthetnek, amivel gátolni akarják a fellázadásukat. A háttérben azonban mindig ott volt az Ellenállás, ami egy önkényes bandának tűnt már az elejétől fogva, hiszen őket csak a harc érdekli, nem a nép felszabadítása. Jó, tisztelet a kivételnek (Sana, Keenan), de a legfőbb pártjuk a könyv ideje alatt a kevésbé szimpatikusok oldalán áll. Ez az állításom beigazolódni látszódott, de erről nem írnék többet a ti kedvetekért. Az írástudók viszont mindig is hatalomhajhászok voltak. Az ősi szellemeket felbosszantva kapták meg tőlük a leigázókat, így mindezt igazából maguknak köszönhetik.

Forrás: Pinterest

Laiával már az regény eleje óta szimpatizáltam, de egyáltalán nem tűnt 18 évesnek, inkább mondtam volna olyan 15-16-nak pusztán a viselkedése és a kiállása alapján. Talpraesett, kitartó, naív és mélységesen családcentrikus lányzó, aki nem fél bemenni az oroszlán barlangjába. Sokszor sajnáltam szegényt, mikor megbüntették, mert igazából nem érdemelte meg egyáltalán. Kémnek viszont pocsék, a végére valamilyen szinten beletanult, de ott is inkább a vakmerőség hajtotta, mint a megfontoltság. Végig abban reménykedtem, hogy sikerrel jár, mert ő tényleg megérdemelné ezt.

Ezzel szemben Éliás kezdetben egyáltalán nem nyert meg. Hisztizik, hogy el akar szökni. Hisztizik, hogy nem akar Maszk lenni. Hisztizik, hogy nem akar kiválasztott lenni. Úgy tűnt, hogy neki semmi nem jó. Aztán a világot és a környezetet megismerve igazat adtam neki. Lelketlen, aki ezt az életet választja. A császárválasztó próbákról nem is beszélve… Csodálkozom, hogy nem tört össze jobban az amúgy kitűnő harcos.

„Tehát a választás rajtam áll: maradok és gonosz leszek, vagy megszököm – és gonosz leszek. Csodálatos kilátások.”

A mellékszereplőkről viszonylag keveset tudunk meg. Ez nagyrészt a folyamatos titkolózásnak köszönhető, hisz a közös titok közös gyengeséghez vezet, és abból bármikor baj születhet. Főleg, ha a Parancsnoknak mindenhol van füle. Nagyon szerettem a kis Izzit, aki a Parancsnok konyhalánya. Fél szemére vak, mégis mindenről tud, ami az akadémián zajlik. Pusztán a dobszóból tudja, hogy épp kiképzés vagy épp ételosztás van a kadétoknak. A Szakácsnő viszont nála is titokzatosabb, mert róla nem sokat tudunk meg. Ért a robbanószerekhez illetve a mérgekhez, nem szereti az Ellenállást és nagyon beszélni se tud róluk, mert rájön a dadoghatnék. Helene sok fejtörést okozott, mert a viselkedésén múlt, hogy hol szerettem, hol nem. Alapvetően nem rossz szándékú, csak nagyon ragaszkodik Éliáshoz. Megemlíteném még Afyát, a nomád hölgyet és Spiro Telumant, a fegyverkovácsot, akik ugyan nem szerepeltek annyit, a sorozat további részeiben biztos nagy szerepük lesz. Mert igen, sorozatról beszélünk. És nem, nem tudom, hogy ki lesz-e valaha adva magyarul…

Sajnáltam, hogy a magyar kiadás végül nem kapta meg a köszönetnyilvánításban – igen, én azt is el szoktam olvasni – említett térképet, amivel könnyebben el tudtam volna helyezni a könyvben említett területeket. Pedig imádom őket nézegetni.

Forrás: Pinterest

Összességében

Egy keleti környezetbe helyezett sötétebb hangvételű fantasy, mely nem retten meg az erőszaktól. Magával ragadott, együttérzésre ösztönzött és további olvasásra sarkalt. A két főszereplőt megkedveltem, bár a kémiát nemigen érzem köztük, inkább tűnnek számomra barátnak. A Parancsnok egy elmebeteg, a rendszer egy kegyetlen elnyomás, és csak az igaz emberek maradnak meg az értékeiknél. Szerettem a történetet, és sajnálom, hogy nem adtak még belőle ki több részt magyarul, pedig megérdemelné.