2019. július 14., vasárnap

Csak egy kalózkaland, vagy nem teljesen? | Tricia Levenseller


A Karib tenger kalózaival kezdődött a kalózmániám. Nem is annyira a filmek megjelenési idejében, hisz akkor még elborzasztott a szemgolyóból kiálló szem. Nem tehetek róla, ez maradt meg belőle. Aztán öt éve az akkori tánctanárom csinált a zenéjére egy koreográfiát, és annyira megszerettem, hogy utána folyamatosan azt hallgattam. És ez a hatás kitart a mai napig, mert ha meglátok egy kalózos könyvet, akkor azt el akarom olvasni. 
Tricia Levenseller A kalózkirály lánya című regénye szerencséjére „friss” megjelenés – bár manapság már nem érzem annyira az idő múlását, mert sajnos ez a korral jár –, így azonnal le is csaptam rá. Pozitívan csalódtam benne, mert a borító sokkal gyerekesebb, mint amennyire a könyv az. No meg az első pár fejezet utáni vontatottság is hamar eltűnt. Szóval irány a tenger!

Magyar megjelenés éve: 2018
Könyvmolyképző Kiadó
kaland, ifjúsági
négy csillag
A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.

~~~

Elfoglalt időszakomban nyitottam ki, így nemigazán haladtam vele, pedig milyen jó lett volna extra sebességgel végigmenni a cselekmény hullámvasútján. Hisz kinyitva egyszerre hasba lök és leteper a földre. 
Bár az olvasójára vigyáz, a szereplőkre nem. Itt nem csak az erekben folyt vér. Szerettem a pörgős nyitányát, a főhősnő szerepét ebben a forgatagban, mert akkor még nemigen tudtam a nevét. De hát úgyis a kinézet alapján ismerem meg az embereket. Már ott egy erős vezéregyéniségnek ismertem meg, aki nem félt attól, hogy hulljanak a fejek. Egyáltalán nem lányos, hisz az apja, a hírhedt kalózkirály nevelte és képezte ki. Annyira vicces volt, hogy a férfiak viszont mindig bedőltek a látszat csapdájának és emiatt Alosa is bosszankodott. Meg azon is, hogy vissza kell fognia magát, nehogy lebukjon. 

Ellentétének Rident kapjuk, aki a vallató szerepét tölti be. Hamar kiderül, hogy ő amúgy a kapitány öccse. Ritka az a kalózoknál, hogy a testvérek meg tudnak maradni egy hajón rivalizálás nélkül, melynek a végén az erősebb veszi át a hatalmat a gyengébbet pedig elküldi. Ebben a helyzetben Rident mondanám az alkalmasabb vezetőnek, ezért sem értettem, hogy akkor mi a manónak nem ő a kapitány. Jó stratéga és a megérzései is kitűnők. Bátyja pedig egy arrogáns és erőszakos ember, aki nem fél bepiszkítani a kezét. Ezt a kérdésemet a regény életszagúan válaszolta meg. Logikus magyarázatot adott, ami után én is átgondoltam a fiútestvérek helyzetét még egyszer.

Forrás: Pinterest

Körülbelül úgy a negyedik fejezetre vettem észre, hogy jelen időben írták a könyvet. Hogy miii? Ez eddig miért nem tűnt fel? Talán azért, mert Alosa sokat tekint vissza a múltba. De ez rendesen meglepett, mert zavarni szokott ez az írásmód. Lehet, hogy már ehhez is hozzászoktam, mint megannyi csavarhoz. Elég gyakran meg tudom tippelni, hogy mi fog következni, ami itt viszont nem jött össze. Ez főleg a regény második felére volt inkább jellemző, mikor újra beindultak az események. Ezeket értelem szerűen nem részletezem, mert lényeges fordulatai a cselekménynek. Csak annyit, hogy rendesen meglepett vele az írónő.

Mivel a tengeren töltik a szereplők idejük nagy részét, így a helyszín „csak” egy hajó, illetve nagyrészt annak a zárkája. Ebből kifolyólag inkább a karakterek közti dinamikára épít a regény. Alosa és Riden áll a középpontban, akik között csipkelődő viszony áll fenn. Romantikusnak nem mondanám, inkább csak alkalmi időtöltés. Féltem a Stockholm szindrómától, de szerencsére nem jött be ez a tippem. Inkább mondanám őket barátoknak, legalábbis annak ismeretében, amit Alosa oldaláról ismerek. Nagyon szerettem a szópárbajokat, ami alatt mindkettőjüket jobban megismerhettem. Meg sosem tudhattam, mikor melyiknek van hátsó szándéka egy-egy kérdéssel vagy kijelentéssel.

Mellettük csak néhány szereplő lép elő a legénység szürke masszájából. Kearan és Enwen őrizték legtöbbet Alosát, a részeges és a babonás. Jókat mosolyogtam rajtuk mindig. Alosa legénységére viszont nem kapott akkora szerepet. Talán a második részben, mert igen, ez egy sorozat első kötete. Az eddig megtudottak ismeretében érdekesnek és lehetőségekkel telinek találtam őket. Ezért is meg az egész történet miatt várom a folytatást.
 
Forrás: Pinterest
Összességben
Szerettem olvasni, bár, ha egyhuzamban toltam volna végig, akkor biztos rövidnek mondom. Karakterekre és azok ütköztetési dinamikájára épül, mert egy hajón nincs olyan sok különböző tennivaló. Meg az A-ból B-be jutás is időt igényel. Az összezártság viszont összehozta Alosát és Riddent, akinek kettőse olyan aranyos. Folyton marják egymást, de azért legbelül egyik se úgy gondolja. Csavarmányos története van, egyszer csak azt veszed észre, hogy elvarázsolt. Mindenképpen ajánlatos elolvasni a tengeri csibészeknek.

„Vannak, akik azt mondják, az embernek meg kell találnia önmagát. Szerintem nem. Én azt gondolom, olyanná formáljuk saját magunkat, amilyenek lenni akarunk. Némi erőfeszítéssel bármit meg tudunk változtatni saját magunkon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése