2018. június 23., szombat

Utolsó esély | Rick Yancey

Utolsó esély, mert többet nem kap.
Túlságosan szenvedtem az olvasásával. Nem véletlenül, hiszen az oldalszámmal csökkent a minősége is. Rick Yancey lezárta ezt a fejezetet is az életében, de inkább a lelki problémáinak kiírásáról volt szó az Utolsó csillagban.

Magyar megjelenés éve: 2016
Cartaphilius
ifjúsági, sci-fi
két csillag
Az ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát – a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik. Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek még egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani régi ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót… 

~~~

Szeretnék róla írni, de nem megy könnyen. Négy eseménydús napot ír le, amit szerintem túlságosan elnyújt. Annyi dolog nem történik vele, hogy ez indokolt lenne 300+ oldalon ecsetelve. 
Még jobban belekavart az egész űrlényes sztoriba, amit azonban én már nem voltam hajlandó követni. Most mégiscsak? Vagy vannak, de kevesebben? És az emberekbe töltött 12. rendszer is csak egy humbug? A karakterekkel sem sikerült együtt éreznem, holott simán lehetett volna. De úgy tűnt, mintha csak nyavalyognának. Vosch sem volt megfélemlítő, egyszerűen elmentek nála otthonról. A kis csapat hol szétválik, hol egyesül, de leginkább csak magukkal meg a személyes bosszúikkal vannak elfoglalva. Adu Voscht akarja likvidálni, Cassie Evant akarja megmenteni, Zombi Adu nyomába ered. A végére békél meg minden, de a feszültség még akkor is ott marad a levegőben.
Durva volt látni és belegondolni abba, hogy mennyire megváltoztatja a kisgyerekeket a háború. Olvasás helyett bombákat gyártanak, katonás rendben végzik a teendőiket, és hideg szívvel szegezik a puskát annak, aki potenciális veszélyt jelent számukra vagy a szeretteikre. A családjaikat elfelejtették és a régi életükre sem igen emlékeznek. Egy új generáció példányai, akik már nem is tudják, mi a béke.


Ami még szemet szúrt, hogy nem találkoznak állatokkal. Mert a világ közepét jelentő plüssmackón kívül mással nemigen találkoztam. Még egy kóbor macska vagy kutya sem fordul elő, ami valljuk be eléggé szürreális. Mert amint eltűnnek az emberek a színtérről, az állatok átveszik az uralmat.
Rengeteget filozofál. Mindenkinek vannak jó meglátásaik, amik illenek egy ifjúsági regénybe. Elmélyítik a mondanivalót, de akkor legyen mellette cselekmény is.
Még a leghosszabb utazás is egy kört írt le, és a történelem ugyancsak ciklikus, mindig visszatér oda, ahol kezdetét vette. 
Bizalom nélkül nincs együttműködés. És együttműködés nélkül nincsen fejlődés. Véget ér a történelem.
Emlékeink a valóság végső bizonyítékai, sokkal inkább mint tapasztalataink összessége. 
 Véletlenszerű emberek vagyunk, akik egy véletlenszerű univerzum egyik véletlenszerű bolygóját foglalják el.
De mind közül a legcsodálatosabb dolog, a legnagyobb vívmányunk, egyszersmind az egyetlen olyan dolog, amiért imádkozom, hogy sose felejtsenek el minket, az az, hogy a természet egyik legvadabb és legfélelmetesebb ragadozójának anatómiailag pontatlan, rajzfilmfigurákra emlékeztető mását poliészter töltőanyaggal tömik ki csak és kizárólag azért, hogy megvigasztaljon és lenyugtasson egy gyereket. 
Összességében
Lejtmenet az egész sorozat. Az eleje jó volt, szóval ha teheted, ott állj meg. Nem éri meg folytatni, hacsaknem szereted a lassú kínzást. Mert akkor nem vagy ember, hanem egy közülük.

2 megjegyzés:

  1. Ó, de jó, hogy nem csak én látom így. Ezzel a kötettel már nagyon szenvedtem, és úgy gondolom, hogy az első rész után hiába akartam olvasni a másodikat, már az is kínzás volt. Szóval megmaradok az elsőnél, de szigorúan a könyvnél, mert a film is pocsék volt szerintem hozzá...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem, aki "szerette" a könyvet, az sem erre az egyre érthette, mert sorozatlezárásokkor általában az egész sorozatról elmélkedik az ember. De örülök, hogy nem vagyok egyedül az álláspontommal. :)
      Jaj, a film... Ezerszer a könyv, mert azt rendesen odatette Yancey :)

      Törlés