2017. november 19., vasárnap

The Tea Break Award – A teaszünet díj


Hogy milyen régen is kaptam díjat...
Emlékszem, mikor vezetni kezdtem a blogot, minden alkalmat megragadtam arra, hogy kitörjek az ismeretlenség homályából. Ehhez voltak jók a book tagekre való kihívások és a díjakra való nevezések. Ezekkel fel lehet hívni a másikra a figyelmet, illetve fordítva is népszerűsíti az oldalt.
Mostanában viszont inkább magammal és a kis olvasótáborommal foglalkozom. Lehet akármilyen apró, megvan mindenkinek az oka, hogy miért éppen engem követ a tengernyi blog közül. A Varázstintára és ezáltal Csengére is a véletlen folyamán bukkantam rá, de azóta is lelkes olvasója és bloggertársa vagyok. Hasonló az ízlésünk, és bár én korban már előrébb haladok, mégis jól megértjük egymást. Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy rám is gondolt a díj szétosztásánál. Ez egy elismerés, hogy valamit jól csinálok, és ez jól esett.
Az ő bejegyzését ITT olvashatjátok el.

Először is jöjjenek a szabályok, mert bőven van belőlük.
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.


„Az embernek hinnie kell, hogy valamihez tehetsége van,
és azt a valamit el kell érnie, kerüljön bármibe…” 
Marie Curie

1. A teát vagy a kávét preferálod inkább?
Határozottan a teát, de azt akár intravénásan is elfogadnám. Szeretem a zöldet, a gyümölcs ízésítésűt, a karácsonyit, a trópusit, igazából bármi jöhet. Mindig örömmel fogadom el, ha teával kínálnak, és ezt tudják is rólam.

2. Ha valakit meg szeretnél győzni arról, hogy igenis érdemes blogot indítani ás írni, mit mondanál neki?
A történetekkel csak a baj van. Kell hozzá lelkesedés, ötlet, inspiráció és ha meg is írod, akkor se biztos, hogy kapsz visszajelzést, főleg ha papír alapon dolgozol. A blog viszont egy nagyon jó lehetőség, hogy szélesebb körben is megismerjék a munkásságodat. Bármiről írhatsz, a macskád mindennapjairól vagy a télikerted növényeiről, határ a csillagos ég. Csak találd meg, amiről szívesen írnál. Nekem ezek a könyvek és az olvasás szeretete.

3. Ha találkozhatnál egy híres íróval, ki lenne a kiválasztott?
Ha reális szeretnék maradni, akkor egy ma is élő írót választanék. Mivel az idei Könyvhéten volt szerencsém néhány mondatot váltani Gyula bátyóval, így ő kiesik ebből a körből. Pedig hosszasan is szívesen elbeszélgetnék vele. Kerstin Gier ugrott be hirtelen, ahogy ezt itt most írom. Vele szívesen beszélgetnék nem csak azért, mert imádom a németek kiejtését, hanem mert könyveiből egy humoros és stílusos írónak ismertem meg. Rowlinghoz meg már bejelentkezni sem tudnék, mert akkora a várólista.

4. Írtál már bejegyzést kávé-, illetve teaházban?
Még nem, mert szeretek csöndben dolgozni. Ott meg állandóan lenne valami zaj. Be kéne dugaszolnom a fülemet, de az az igazság, hogy nem szeretem, ha nézik, ahogy írok. Frusztrál a pillantásuk. 


5. Az ismerőseid, barátaid tudják, hogy az írás az egyik hobbid? Mit szólnak/szólnának hozzá?
Igen tudják, és kezdenek egyre jobban hozzászokni a gondolathoz. Főleg a családomnál fejlődött sokat, mert barátaim a kezdetek óta tudnak az ilyen irányú elfoglaltságaimról. 

6. Melyik a számodra legértékesebb könyv a gyűjteményedből?
A dedikált Gergő és az álomfogók kötet.

7. Hol szeretsz olvasni legszívesebben?
Egy fotelban, de mivel egy íróasztal került az olvasós fotelom helyére, és a szobámban nincs hely ilyet elhelyezni, így marad az ágyam. Ott legalább van lámpa és éjjel-nappal tudok olvasni.

8. Mi a kedvenc süteményed, amely a délutáni teád/kávéd mellé tökéletesen passzol?
Almás rétes, csokis keksz, mézeskalács, igazából az van, amit épp aktuálisan sütök magamnak. Kettős érzékenységgel nem könnyű az élet, és nem sikerül az időmenedzsmentembe cukrászórákat beiktatnom. Így maradnak a könnyen elkészíthető és gyors sütemények.

És a végére...
Nem szeretek kérdéseket írni, mert túl sablonosra sikerülnek. Élvezem, ha az emberek szabadon mesélnek, és nekem csak figyelnem kell. Ezért kihagynám ezt a részt, illetve a díj odaítélését is. Ezer felé áll a fejem, pakolnom kéne, de veletek foglalkozom. Nézzétek el nekem. 
Nektek viszont a következőket kívánnám.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése