2017. november 30., csütörtök

Havi zárás – November


Leesett az első hó. Gondolom ezt nem kell senkinek sem külön bejelenteni, mert elég ha kinézünk az ablakon. Szembetűnő egy jelenség, meg kell hagyni. Tökéletes idő, hogy bekucorodjak egy könyv mögé. Ezt is tenném, ha nem lenne ezer más dolgom. Már nem áll annyira szét a fejem, mint mondjuk két napja, de van egy hetem a szorgalmi időszakból, amit túl kéne élnem.
Hamar elszállt ez a hónap. Utólag visszatekintve mintha tegnap lett volna, hogy indulunk Interkollra, amire holnap szintén megyünk. Tevékenyen és tanulósan telt az idő, viszont nem sikerült az előre készülés. Elterveztem, hogy én most előre jól megcsinálok és megtanulok mindent, de túlságosan tevékeny vagyok. Annyi mindent csinálok egyszerre, hogy a tudatosság sínylette meg. 
Érzelmileg kevésbé labilis időszakomat éltem. Vagy nagyon jól éreztem magam, és szerencsémre ez volt a jellemzőbb, vagy nagyon kiakadtam. Csalódtam, reméltem, meglepődtem, vágytam és emellett kívülre kiegyensúlyozottságot sugároztam, amikor tudtam. De ez a sokminden biza meglátszódik az olvasási teljesítményemen. 

Novemberben olvastam…
Nem minősíteném ezt olvasásnak, inkább olvasgatásnak. Siralmas. Még az ezer oldalt sem éri el. Válságos egy helyzet.
- Ruzsinszky László: Tempus
- Kosáryné Réz Lola: Selmeci diákok
- Erika Johansen: Tear ostroma (Tear ostroma #1)
- Suzanne Collins: Futótűz (Az éhezők viadala #2)

Decemberre őket tervezem
- J.K. Rowling: Bogár bárd meséi
- Lissa Evans: Stuart Horten talányos trükkjei (Stuart Horten #2)
- J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek
… illetve ami még a csövön kifér. Talán most le fog nyugodni a helyzet, és a kiegyensúlyozottsággal megjön az olvasási kedvem is. 

~~~

Könyvbeszerzések
Hát az úgy volt...
A véletlenszerű könyvvásárlási kifogásaim mindig így kezdődnek. Nem tudok rá jó indokot találni, hogy miért jött velem haza. A 22 híres gyerektörténet például így jött velem haza. Már két hónapja nézegettem a várkerületi könyvesboltban, így nem teljesen impulzív a döntés. De egyáltalán nem volt tervben. Meséket várok tőle, amit majd egyszer valamikor én is felolvashatok valakiknek.

Ha november, akkor születésnap. Már nem szoktam könyvet kapni ajándékba, mert ugyan ismerik az ízlésemet, de tudják, hogy azt úgyis megveszem vagy megszerzem magamnak, amit el akarok olvasni. Így megmaradnak a hasznos dolgoknál.
Ha november, akkor Könyvszalon. Már lassan hagyománynak számít, hogy apával felkerekedünk, és elmegyünk Győrbe a környék legnagyobb könyves rendezvényére. Készülődésképp listát is írtam, de szigorúan csak öt darab volt rajta, mert nem költekezhetek túl akármekkora is az ösztöndíjam. Táskát is készítettem be, mert biztos ami biztos alapon jobb mindenre felkészülni.
Amint megérkeztük a Győri Nemzeti Színházba és leraktuk a kabátjainkat, azonnal a testvérvárosok standjához vettem az irányt. Nem akartam addig körülnézni, ameddig az ottani kínálatot fel nem térképezem. Sindelfingen és Ingolstadt idén is könyvhegyekkel árasztotta el a németül tudó magyarokat. Doboz doboz hátán. Még csak akkor pakolt ki a sindelfingeni bácsi, akivel volt szerencsém egy kicsit beszélgetni. Az ingolstadti hölgyikék meg nem győztek segíteni a válogatásban. Nem tudhattam, mennyire ismert könyveket ajánlottak fel, ezért sem indult eredményesen a válogatás, de aztán belelendültem. 18 könyvet vadásztam össze, nem is volt elég az a szatyormennyiség, amit vittem, de voltak olyan kedvesek, hogy adtak. Csak vigyem őket nyugodtan.

Idén sem maradhatott el a kötelező olvasmány, most Hoffman Das Fräulein von Scuderi-jére (Scuderi kiasszony) csaptam le a kezemet, és abban a tipikus sárga klasszikusok kiadásban, amiben mi is olvastuk a legtöbb regényt német irodalom órán. 
Mindig az írókat figyelek, mert élére állítva látom a legtöbb könyvet, a címek se minden esetben felismerhetőek egyszerre, a borítókról meg ne is beszéljünk. Ezen spórolnak a németek a legtöbbet. Amint találok egy ismertet vagy ismerősen csengőt, azonnal megnézem közelebbről. Lecsaptam ismét egy Kerstin Gier regényre, ezúttal az Auf der anderen Seite ist das Gras viel grüner. De találtam más ismerős címet is. Már régóta listán van Az időutazó felesége Audrey Niffeneggertől, de most úgy tűnik, hogy Die Frau des Zeitreisenden címen fogom elolvasni. Borítóról abszolút nem rémlett, hogy ismerném a könyvet, sőt az író sem volt ismerős. Csak a cím. És milyen szerencsém volt. 
A borítóról viszont egyszerre megismertem Jessie Burton regényét. A Die Magie der kleinen Dinge (A babaház úrnője) gondolkodás nélkül süllyedt el a táskám mélyére. Nem gondolkodtam rajta semennyit sem, mert amúgy is kívánságlistás volt. Üsse kavics, akkor németül olvasom el. Az Im Hause Longbourn (Longbourn árnyékában) is így tűnt el a polcról. Jo Baker regényénél az sem gátolt, hogy megvan és már olvastam magyarul. Mert minden ami köthető Jane Austenhoz, az jöhet, nem számít a példányszám.


Vannak olyan írók, akiket szívesen kipróbálnék, de önszántamból nem vinne rá semmi, még a könyvtárban sem akad meg a szemem a regényeiken. Csak ott van a nevük a szürkeállományomban, nem feledkezek meg róluk és kapva kapok az első adandó alkalmon. Sophie Kinsella nevét egy külföldi booktubertől hallottam és az én szerencsém, hogy pont a Die Schnäppchenjägerin (Egy boltkóros naplója) lesz az első, amivel meg fogok ismerkedni. Azt hiszem, ez a leghíresebb regénye, de hát nem adjuk alább. Nicholas Sparksnál viszont nem volt ekkor a szerencsém, mert csak a Weit wie das Meer-re (Üzenet a palackban) bukkantam. Akkor nem vettem észre, de volt benne egy könyvjelző is. 
Az ifjúsági szekció süllyesztőjében egy meglepetés várt, de koránt sem a legnagyobb. Rusnya külsőben, mert kérem szépen mi ez. Ilyet még én is tudok csinálni és kreativitás sem sok kell hozzá. Igen, John Green Eine wie Alaska (Alaska nyomában) könyvéről beszélek. Ez lesz a harmadik, amit tőle olvasok és ha nem számolom bele a kooperációs szerzeményeit, akkor már csak egy maradt hátra jelenlegi álláspont szerint a magyarul megjelentek közül.
Még gimiben néztünk egy filmet, ami egy tanár által kísérleti jelleggel létrehozott diktatúráról szólt. Most tudtam meg, hogy az egy regényadaptáció, és ha akartam volna, akkor akár egy tucattal is elhozhattam volna a sulinak. 
Morton Rhue. Die Welle. Kíváncsi vagyok, milyen könyvben.


Már eddig is nagyon örültem, hogy ilyen könyvekre tettem szert, de következzenek a féltéglák, amiket öröm volt elcipelni az autóig. Csak távol tudtunk megállni, de szerencsére ketten megoldottuk a feladatot. Azt hittem, hogy Christopher Paolini Eragon-jával megütöttem a főnyereményt, és végre megismerkedhetek ezzel a sorozattal is, de kiderült otthon, hogy ez csak a negyedik része. Így nem tudom, mihez fogok kezdeni vele, de biztos jó helyre kerül. 
Az elkaszált sorozatokkal az a baj, hogy lehetsz akármilyen lelkes az utolsó magyarul megjelent rész után, hogy márpedig te akkor is elolvasod a maradékot idegen nyelven, vagy az ár vagy a beszerezhetőség szab korlátot. Sosem gondoltam volna, hogy pont C.J. Daugherty A Cimmeria titka sorozatának három kötetébe németül fogok belefutni. Mert evidens az angol, de úgy még nem az igazi az olvasásélmény. Látták a német lánykák, hogy felcsillant a szemem, mikor megláttam őket, ezért készségesen segítettek kideríteni, hogy éppen hányadik részek. Mert nem ám hogy rajt lett volna az elején, á. Még a címben sem mutatják. Az első, a második és a negyedik részek voltak, amiből a még nem olvasottakat raktam el. Úgy látszik, hogy a végén még három nyelven fogok olvasni egy sorozatot, hogy teljes élményt kapjak.

Rengeteg doboz volt, és én mindet tüzetesen végigtúrtam. Nem véletlenül mondják, hogy aki korán kel, aranyat lel. Spontán örömtáncot lejthettem volna, mikor megláttam Diana Gabaldon nevét az egyik könyvgerincen. Hogy mi? Tessék? Jól láttam? Tuti csak képrázik a szemem. És nem. Hatszor nem tévedhetek. Mert igen, megszereztem az Outlander első ÖT(!) részét (Feuer und Stein, Die geliehene Zeit, Ferne Ufer, Der Ruf der Trommel, Das flammende Kreuz) illetve egy kiegészítő kötetet a sorozathoz. Ez azt jelenti, hogy eggyel több rész van a birtokomban, mint ahány megjelent magyarul. Nem mintha a sorozattal haladtam volna előre. De így már ami késik, nem múlik. Nem hagyhattam ott az első részt sem, mert hát hogy néz ki, hogy ott árválkodik egyedül.


Miután így feltankoltam könyvekből úgy gondoltam, hogy jobb lesz nekem, ha lerakom őket a ruhatárban. Mégis könnyebben mozog az ember lánya, ha nincs tele a keze meg a válla. Újult erővel és lendülettel néztem végig a tényleges kínálatot. Nem nyűgözött le, de hát ez nem is egy Könyvhét, vidékre nem jönnek olyan mennyiséggel a kiadók. Egyedül a Maxim fogott meg magának a szokásos 2+1es akciójával. Eddig mindig az volt a probléma, hogy kettő könyvet néztem ki tőlük, és vagy nem jutottam dűlőre, hogy melyik legyen az ajándék, vagy nem érdekeltek a felajánlottak. De most hárommal készültem, és ezért jöttek velem még a német könyveken kívül ők is haza.
  • Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
  • Alexandra Bracken: Az idő vándorai
  • Pauline Peters: A rubinvörös kamra
~~~

Könyvtári kalandok
Most kérdezhetnétek, hogy ugyan miért mentem el megint könyvtárba, ha egy halom új könyv került a birtokomba és közüllük is bőven tudok válogatni. A "lejár a kölcsönzési idő" nem jó indok, mert ebből még nem következik egyenes ágon, hogy újakat hozzak ki. Ilyen kedvem volt. Már múltkor megakadt néhányon a szemem ezek közül. Nem baj, feltankoltam belőlük, így még nagyobb a választékom. 
  • Lissa Evans: Stuart Horten talányos trükkjei
  • J. K. Rowling: Bogar bárd meséi
  • Victoria Forester: A lány, aki tud repülni
  • Andri Snaer Magnason: Időláda
  • Alex Shearer: Felhővadászok
  • Tahereh Mafi: Illaberek
Mint láthatjátok, előbújt belőlem a gyerek. De hát olyan jó az ifjúsági könyvtárrészben bóklászni. Bár nem ártana, ha egyszer másfele is körbenéznék. Biztos jók vannak a földszinten is.


Ez lett volna az én novemberem. Remélem, a tietek is jól telt.
Várom a decembert. Mert az is jó lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése