2017. október 28., szombat

Az Abhorsen, nagybetűvel, névelővel | Garth Nix

Sok idő kellett, mire tudatosult bennem, hogy a Trónok harcában vannak zombik. Másnak vagy élőhalottnak nevezve bele se gondoltam a húscafatoktól díszített pofájukba. Meg inkább apokaliptikus művekbe képzelem bele őket, nem egy fantasyba. Garth Nix Sabriel című regénye rendesen meglepett, mert egyáltalán nem számítottam a szétesés szélén álló csont-bőr kreatúrákra. Utazó és fejlődésregény egy végzettel.

A vándor választja az ösvényt, vagy az ösvény a vándort?

Magyar megjelenés éve: 2015
GABO Kiadó
dark fantasy, ifjúsági
négy csillag
Sabriel, akit gyerekkorában küldtek Ancelstierre egyik bentlakásos iskolájába, nem sokat tud a zabolátlan mágiáról vagy a holtakról, akik a Régi Királyságban nem hajlandók halottak maradni. Utolsó tanévében azonban apjának, Abhorsennek nyoma vész, és Sabrielnek be kell lépnie a Régi Királyságba, hogy megkeresse. Hamarosan társául szegődik Mogget, a macska, akiben komisz lélek lakozik, és Harlekin, egy fiatal chartamágus. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak a birodalomba, úgy növekszik a fenyegetés, amely a halál kapuin túlnyúlva már az élők világát veszélyezteti.
Sabrielnek szembe kell néznie végzetével egy olyan világban, ahol az élők és holtak közti határvonal néha nehezen látható – és időnként el is tűnik.

A nagy ifjúsági fantasy robbanás előtt csak a nagy művek szolgálhattak példaképnek, mint a tolkieni világ és A tűz és jég dala. Eme a két monumentális világnak nagyon érezhető hatása megtalálható a Sabrielben. Ezek mellett azonban egyedit is tartalmaz, nem csak az adott elemekről szorítkozik.

~~~

Történetünk kezdetén…
Sabriel egy bentlakásos iskola kiemelkedő diákja, aki szokásos látogatásra várja édesapját, helyette egy kard és egy harangokkal teli szíj érkezik meg. Egyszerű életét maga mögött hagyva felkerekedik, hogy kiderítse, mi is történt vele. Nem hiszi, hogy meghalt volna, mert azt érezné. Ehhez azonban át kell kelnie a Falon a Régi Királyságba, ahol utoljára ötéves korában járt és halvány emlékei vannak csak a helyről. A családi menedékházba érve rászakad a sors, hiszen ő a vérvonalának utolsó tagja. Nekromantaként fontos képessége van, ugyanis ő egy Abhorsen, akinek neve alatt több is rejtőzik egyszerű mágusnál. Muggettel, a macskával felkerekednek, vagyis inkább elüldöződnek a biztonságos menedékről. Országon keresztül tart az útjuk, és csak édesapja emléken vezeti Sabrielt.

Egy hős. Egy küldetés. Egy út. Csekély számú segítő. Ez jellemezte A hobbitot is, mert lehetett akármennyi külön nevű törpe, alig voltak egyéniségek, és ez jellemzi ezt a regényt is. Nem bővelkedik párbeszédekben sem, sok leírást tartalmaz, és elmélkedést tartalmaz. Főleg az eleje, mikor végig Sabriellel vagyunk. Minden kommunikációnak örültem, mert színt vitt a monologizálásba.
Azt hittem, hogy a bentlakásos iskola többet fog szerepelni, de nem vitték túlzásba. A normál tantárgyakon kívül a kiválasztottaknak mágiát is tanítanak. Én biztosan örültem volna egy matek és töri között egy kis varázslásnak.


Már maga a normál világ is kitalált, mert nem emlékszem Ancelstierre nevű településre, ott van a chartamágia, ami azért nem hétköznapi dolog. A Falon túli Régi Királyság teljesen Trónok harcát idézett. Hófödte vidék, szabadon kószáló szörnyek és elpusztult városok. Fokozatosan derül ki, hogy mi is történt arrafelé kétszáz éve, így én sem könnyíteném meg a helyzeteteket. Érdekes várakozás volt, míg összeszedtem a részleteket és még így sem tudok mindent. Sok kibontatlan lehetőség rejlik benne, végig megőrizte a titokzatosságát. 
Szerettem a mágiáját, mely különleges jeleken, úgy nevezett chartaglifákon alapul. Bár nem sikerült egyikét sem vizualizálnom rajzok és pontos leírások hiányában, mégis mintha ott lebegtek volna előttem. És ezeket nem csak rajzolni lehetett, hanem gondolat és hang útján is terjed. Képzett chartamágusok tudják ezeket használni. Egy különleges fajtájuk a nekromanták, azaz halálhozók. Ők sokkal erősebbek és rossz útra térve ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Általuk teremtett lények a chartalidércek, akik chartákból állnak. Csodáltam ezeket a „betűlényeket”, akiknek felszíne állandóan változik, de tartják alakjukat. Némák és hűségen szolgálják az Abhorsneket. Sabriel is egy ilyen Abhorsen, bár ő ezt az elnevezést édesapjára használja. Ezek a fajta mágusok harangokat használnak arra, hogy lelkeknek megnyugvást adjanak és a gonosz szellemeknek pedig örök kárhozatot. Dallamokat játszanak, a különböző hang magasságú csengettyűvel. Zene füleimnek.
 Csókold meg – motyogta Mogget álmosan. – Tulajdonképpen egy lehellet is megtenné, de úgy vélem valamikor el kell kezdened a csókolózást.”

Sabriel koravén, nem találhatóak meg nála a korosztályára oly jellemző könnyedség és vidámság. A halál közelsége rendesen rányomja az életére a bélyegét. Korán jár már Holtak birodalmában és harcol a pokoli lények ellen. Felelősségteljes, kitartó, de olyan dolgokban, mint a szerelem, esetlen. Mintha nem is lány lenne. Furák voltak a reakciói.
Mogget egy nagy talány volt számomra. A macskabőrbe bújt lény hű társa, humoros megjegyzéseivel könnyítik a hangnemet. Sokat tud, de annál kevesebbet képes csak elmondani. Tejfelszájú cimborát egészen megkedveltem.

Összességében
Többet kaptam, mint vártam a Sabrieltől. Érződik rajta a múlt évtized pora, de ezt nem róhatom fel neki, mert nem tehet róla. Érdekes és még kifejtetlen világ, menynek szívesen elmerülnék a mélységében. Látványos mágia, szép színérzékeltetés és kalandos utazás. Jó példája, hogy a modern és a középkori jól megfér egymás mellett. És zombik!

Hogy kinek ajánlom?
Aki szereti a külső utazással egybekötött belső fejlődést.
Ha szereted a sokat monologizáló hősöket.
Esetleg olvasnál egy zombis regényt, de nem szeretnél kilépni a fantasy berkeiből.
Zenekedvelőknek, fiúknak és lányoknak egyaránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése