2017. május 31., szerda

Havi zárás – Május 2017


Ha május, akkor vizsgaidőszak. Németesként bár nem kapok megajánlott jegyeket, mégis tehetek előrehozott vizsgákat. Ez azonban azzal jár, hogy az egész hónap a tanulásról szól. Nem szakadtam meg a heti egy vizsgával és így a vizsgázásra szánt heteim is lazábbak. Visszarázódtam az olvasáshoz, mert a tételek mellett volt kedvem máshoz is.

Lezajlott a Valétálás is, ami a ballagásnak megfelelő. Bár az egyetemeken ez nemigen szokás, nálunk ennek hagyománya van. Idén a mi FIRMÁINK voltak soron. Eddig csak fáklyás felvonulásként ismertem, mert ez jött le az újságban látott képekből. Részt véve azonban egy teljesen más érzés volt. Végre egyenruhában flangálhattam a városban, ami sajnos még nem az enyém, de ettől függetlenül büszkén viseltem. Aztán éjfél után kirugdostuk őket, ami akkor nem volt kellemes érzés, de visszatekintve jót mulatok rajta. Hogy mennyit szenvedtük velük... 

Moziba is ellátogattam, hiszen ez a tipikus Marvel megjelenési hónap. Nem hagyhattuk ki a Galaxis őrzőit, holott csak mostanában szoktunk rá barátnőmmel, hogy az összesre beülünk. A második Bosszúállókkal kezdtük, és kijelentettük, hogy csak azokra adunk ki pénzt... Szeretem a szuperhősöket, és ezt nem tagadom. És még csak most fognak csak a jó filmek kijönni.

~~~
Májusban olvastam: (2 032 oldal)
- Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara #1)
- Cinda Williams Chima: Lángvető (Megrendült királyságok #1)
- Libba Bray: Rettentő gyönyörűség (Rettentő gyönyörűség #1)
- Elizabeth Wein: Fedőneve Verity
Galoppból vágtára váltottam a végén, és sikerült a Verityt is befejeznem nagy nehezen. Sajnos gyakran elkalandoztam, és a szabadidőmet nem olvasásra fordítottam. De nem kerültem olvasási válságba, pedig egy ideig úgy nézett ki. 

Júniusban tervezem:
- Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei #3)
Ambiciózus tervek. Mert nyár lesz. Mert szünetem lesz. Mert sokat fogok buszozni. Mert egy projekten dolgozom. És alig várom.
~~~

Könyvbeszerzések:

  • Szélesi Sándor: Kincsem
    Bár nem láttam a filmet, de nagyon meg szeretném nézni, mert tudom, hogy tetszeni fog. A korszak miatt. A színészek miatt. A megvalósítás miatt. Már csak el kéne jutnom odáig. Addig is bekészítettem magamnak a regényváltozatot is. Utólag még azt is hallottam, hogy maga Ambrózy báró is szerepel benne, így duplán örülök, hogy megvan.

  • Paullina Simons: A bronzlovas
    De régóta is vágyom arra, hogy meglegyen ez a regény. Konkrétan azóta, hogy megláttam az angol megfelelőjét. Mert hát Oroszország. És van egy szlávmániám. Aztán megtudtam, hogy lefordítják. De ez egy nagyon hosszadalmas folyamat volt sok tologatással. Viszont most végre a kezemben van, és te jó ég. Sokkal vastagabb, mint gondoltam.

  • Cinda Williams Chima: Lángvető
    Borítószerelem volt első látásra. Bár az előzménysorozatát néztem ki még anno, de kapva kaptam az alkalmon, mikor láttam, hogy megjelenik ez a rész. Bár jobb lett volna a másikkal kezdeni, de nem bántam meg, hogy elolvastam.

  • Ruzsinszky László: Tempus
    Ez egy selmeci diákhagyományokkal foglalkozó könyv, melyet még bALEK keresztelő előtt olvastam el. Mindenképpen szerettem volna belőle fizikai példányt, és mikor a FIRMÁM meglepett vele, a nyakába ugrottam örömömben. Nem is tudott volna jobb ajándékot adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése