2016. október 22., szombat

Kifogástalanul szemtelen | Gail Carriger

Ha az ember keveréket gyárt, legyen szó bármiről is, az arányokra nagyon oda kell figyelni. Nem lehet egyik összetevőt sem túlzásba vinni, különben az csak a végeredményt rontja el.
Gail Carriger Soulless – Lélektelen című regénye is egy ilyen kavalkád. Az egész mű alapja egy viktoriánus korban játszódó urban fantasy világ, melyet steampunk elemek díszítenek. És ebben a karneváli sokszínűségben nem veszik el a lényeg, a regény lelke. Vagy mégis?

Magyar megjelenés éve: 2012
Könyvmolyképző Kiadó
romantikus, urban fantasy
négy csillag
Alexia ​​Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?

Magam sem gondoltam volna, hogy tetszeni fog. A műfajkotyvalék elemeit külön-külön szeretem, de nem voltam benne biztos, hogy így is elnyeri a tetszésemet. Elöljáróban a kor megcsúfolásának gondoltam, de aztán jobban belegondolva a „velünk” élő vámpíroknak is voltak őseik. Miért ne szólhatna róluk is egy könyv? A sorozat magyar nyelvű kiadása már egész előrehaladott résznél tart. Nem gondolnám, hogy a kiadó folytatná, ha kész csődtömeg lenne.

Történetünk szerint…
Nagy-Britania egész területén kóbor vámpírok és vérfarkasok tűnnek fel és szívódnak fel. Senki sem tudja, mi lesz velük, és hogy mit akarnak. Igen veszélyesek az emberekre, mert elvadultságukban nem ismerik a természetfelettieket korlátozó törvényeket. Alexia Talbotti kisasszonyt is egy ilyen kóbor vámpír támadja meg. Csak harcedzettségének köszönheti túlélését, na meg különleges képességének. A helyi vérfarkasok alfájának, Lord Maconnak a segítségével megakadályozzák a további személye elleni támadásokat. Eközben sikerült jobban összemelegedniük, amely a vénlány szempontjából igen hízelgő lehetőség. Meddig mehetnek el következmények nélkül? Merről várható a következő titkos alak? És vajon ki áll a háttérben?

Már a regény háttere elnyerte a tetszésemet. Egy alternatív történelmi helyszínt kapunk, ahol az emberek és a természetfelettiek békésen élnek egymás mellett. Ismerik egymás szokásait és teljesen elfogadóak. Még Viktória királynő kormányához is küldenek képviselőket, a vérfarkasok és a vámpírok közül egyet-egyet. Ez a felállás azonban nem mindenki tetszését nyeri el. Vannak ugyanis olyanok, akik csak veszély forrását látják bennük. Ez természetesen jogos, csak nem szabad túlreagálni az egészet.
A vérfarkasok az alfahím vezetésével élnek, míg a vámpíroknál a bolykirálynő a főnök. Szaporodásuk lassú, mert sok az olyan alany, aki nem éli át a metamorfózist. Csekély számukkal ellentétben igenis meghatározó szerepet töltenek be. A tevékenységüket figyeli a NYIHA, melynek nyilvántartásában Miss Tabotti is szerepel. Egy igazi kincsnek számít, hiszen a lélektelenek még a természetfelettieknél is kevesebben vannak, főleg a női egyedek. Egyetlen érintéssel képes megszüntetni a másságot, így mindenki sebezhetően emberi lesz. Ez egy veszélyes fegyver, mellyel nem kéne visszaélni.

A megfáradni még nem képes vénkisasszony vitte a prímet. Racionális gondolkodása és gyors kontrázási képessége miatt sosem unatkoztam. Vészterhes időkben is hideg fejjel gondolkodik, természete miatt az érzelmeit el tudja csitítani. Azonban ő is csak nőből van. Lord Maconnal való viharos kapcsolatuk mindkettőjük javára válik. Hasonlóságuk miatt jól megértik egymást, ha nem éppen vitatkoznak az aktuális döntésekről.
Kapunk azért cselekményt is, mely sodró lendületű, csavarokkal tűzdelt, de mivel első részről beszélünk, így kívánja a további részek olvasását. 

Hogy kinek ajánlom?
Aki szereti a műfajkeverékeket.
Ha kíváncsi vagy arra, hogyan élne egymás mellett a viktoriánus kisasszony és egy vérfarkas.

Ti olvastátok már?
Nektek hogy tetszett?

1 megjegyzés:

  1. Végigolvastam minden részt, imádtam, remek karakterek vannak benne:) Nem tudom, mikor növök ki a vámpír,vérfarkas témák köré írt művekből(47 éves vagyok), de jó kis humoros sorozat, ajánlom mindenkinek!

    VálaszTörlés