2016. október 31., hétfő

Havi zárás - Október


Nem gondoltam volna, hogy ennyire megsokasodnak a teendőim. Pedig olyan ártalmatlan dolognak indult ez az egyetem. Nem értettem a felsőbb évesek félelmét, csak mosolyogtam, mert alig jártam be órákra. De eljött az október, és minket, németeseket, is bedobtak a mély vízbe. Gyűlik a tananyag, jönnek a zh-k, és már most alig látok ki magamból. Mi lesz így velem decemberben? Most az a szerencsém, hogy kitört az őszi szünet, így minden mást a sarokba dobva álltam neki tanulni.
Még a hónap elején volt szerencsém ellátogatni életem első Molytalálkozójára, ami egy privát könyvtártúrába torkollott. Egyedüli megjelentként bejárhattam a Széchenyi gyűjteményt, és megnézhettem a könyvkötészetet, a könyvtári könyvek kórházát. Érdekes, bár számomra kevésbé új információkat tudtam meg, mert ha jól emlékszem, az osztályommal is jártunk itt anno. De semmi gond. A hely atmoszférája megfogott, így biztos vissza fogok menni a közeljövőben.

Az egyetemi élet nagyban zajlik. A heti rendszerességgel beiktatott tanszékezés lehetővé tette, hogy új embereket ismerjek meg. Nem hagytak időt unatkozni. Sikerült felkérnem egyszersoha FIRMA szüleimet is, aminek kivitelezésében rendesen odatettem magamat. Csak a tipikusan rám jellemző maximalizmust vetettem be. Nagyon örültem, hogy mind a ketten elfogadtak, ezzel kaptam egy újabb családot.
Így esett meg az is, hogy sikerült elhanyagolnom titeket, amit utólag is sajnálok. Csökkentett aktivitásom ellenére ugyanúgy törődök veletek és gondolok rátok, de osztódni még nem tanultam meg. Pedig olyan jó lenne… Nem ígérek semmit, de igyekszem.

Amiken októberben rágódtam: (1458 oldal)
Sajnos ez a leterheltség meglátszik az olvasmányaimon is. Nekiültem a mikrökonómia dolgozatomnak, így ha volt egy kis szabadidőm, akkor gazdasági szakkönyveket olvasgattam. Pedig úgy kikapcsolódtam volna…
- Virág Emília: Boszorkányszelídítő (Sárkánycsalogató 2.)
- Ruzsinszky László: Tempus
- Gerald Braunberger – Benedikt Fehr: Crash         
- Joachim Brunner: Finanzkrise 2008
- Wolfgang Münchau: Vorbeben
- Max Otte: Der Crash kommt

Novemberben szeretnék:
Végre levegőhöz jutni. Nagyon jó lenne gondtalanul olvasgatni, nem figyelni a külvilágra, de tudom, hogy ez lehetetlen. Valószínűleg amint kész leszek a gazdasági világválsághoz olvasott könyvek emésztésével, újra kedvet érzek az ilyesfajta örömökhöz is.
- Chanda Hahn: Tündérkönyv (Bűbájtalan 3.)
- Lilian H. Agivega: A Bermudák királynője (Második Atlantisz 3.)
~~~
Könyvbeszerzések:

  • Klasszi körkép 2016 
  • Rysa Walker: Timebound – Időcsapda
  • Elizabeth Chadwick: A legnagyobb lovag
Szánom bánom bűnömet, de egyszerűen képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a Könyvmolyképző Arany Pöttyös Szeretetcsomagját. Mert ki tudja, milyen régóta kinézett könyv pottyan az ölembe. Nem így történt, de Fortunával nem vitatkozok. Biztos valami oka volt, hogy A legnagyobb lovagot sorsolta nekem.
  • Chanda Hahn: Tündérkönyv 
Mesefeldolgozások között könnyedebb irányvonalat képvisel a Bűbájtalan sorozat, mely Mina Grime, a Grimm fivérek leszármazottjának kalandjait meséli el. A tündérekkel harcban állva próbálja az összes mesét végigjátszani, de nem egy őse bukott el ebben. Én szerettem az előző részéket is, remélem, ebben sem kell csalódnom.

Az én októberem így telt. Remélem, a tietek is hasonlóan jól. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése