2016. július 31., vasárnap

Havi zárás – Július 2016


Mivel az eseménydús napok sodrásából kiállva parkolópályán helyezkedek el már egy éve, így minden egyes apró dolognak igen nagy jelentőséget tulajdonítok. 
Eddig volt szerencsém kétszer egy hétvégét a Balatonon tölteni, de ez ne tévesszen meg titeket, nem nyaralni voltunk. Öregapám nyaralóját kellett kitakarítanom, és az nem akkora móka, főleg mikor mindenhol pókokkal futottam össze. Ennyi nyolclábút még egyszerre nem láttam. Jó időnk volt, nem volt kánikula, de még nem merészkedtem bele a tóba.
Aztán sikerült két darab barátnős napot tartanunk, melyből az egyik egy Budapesti kiruccanás volt. Fel kellett mennem kontrollra, így a kellemest a hasznossal összekötve a WestEndben kötöttünk ki. Sikeresen eltévedtünk a Nyugati téri aluljárórendszerben, mert az egy kész labirintus. Meg zseniális a térérzékem, ha idegen helyre kerülök. Nem baj, majd legközelebb. Becéloztuk a Könyvmoly boltot, ami másodszorra is olyan csodalatos volt, mint elsőre. Legszívesebben a kínálat felét haza hoztam volna, de muszáj volt egy könyvre szorítkoznom. Korai vonattal jöttünk haza, mert a lábam még nem bírja a hosszú távot, de így is nagyszerű élményben volt részem. A másik pedig egy tipikus beszélgetős nap volt, mikor mi másról is beszélgettünk volna, mint a könyvekről. Valamiért mindig oda lyukadunk ki. Vagy az irományokról. Na az még egy olyan téma, ami feneketlen kútként szolgáltatja az alapanyagot.
Újra rotringot ragadtam és elkezdtem az történetem harmadik részét. Bár még nem haladta, vele olyan sokat, de legalább már dolgozom rajta. Ez is sokat számít nekem.
Végül, de nem utolsó sorban hivatalosan is felvettek az egyetemre, így szeptembertől már én is a hallgatók népes társaságát fogom bővíteni. Gondoltam, hogy megosztom veletek ezt az örömömet is, mert nagyban fogja befolyásolni a következő időszakomat. Gazdálkodás és menedzsment szakon fogok tanulni, de a tanítási nyelvem a német lesz. Nagy feladat elé fogok nézni, már alig várom.


~~~
Amiket júliusba olvastam: (3196 oldal)
Igen változatos hónapot tudhatok magam mögött, azt meg kell hagyni. Belekóstoltam a kortárs versolvasás tortájába, és nem volt utána rossz szájízem. Nem mondom, hogy ezután raklapszám fogom beszerezni őket, de legalább már nem idegenkedem tőlük. Emellett olvastam még kalandregényt, fantasyt, mert az sosem maradhat ki - valamiért minden hónapban kezembe kerül legalább egy-, befejeztem egy sci-fi-monstrumot, bekopogtattam a híres disztópia háza tájára, és ha még ez mind nem lenne elég, akkor a hónap végén eszméletlen sebességgel kivégeztem három könyvet. Na jó, nem szó szerint, de a sebesség, amit műveltem, párját ritkította. 
- Instavers
- Locsmándi Anita - Gergácz Ottó: Sebzett szívek
- Michael A. Larson: Csillagfürt Akadémia (Csillagfürt trilógia 1.)
- Suzanne Collins: Az éhezők viadala (Az éhezők viadala trilógia 1.)
- George Lucas - Donald F. Glut - James Kahn: Die Star Wars Saga (Star Wars 4-6.)
- Jules Verne: Kétévi vakáció
- Kaland és mese körkép 2016
- Agatha Christie: Tíz kicsi néger
- Lisa Kleypas: Nem múló varázs (Wallflowers 1.)

Augusztusban tervezem:
- Jodi Picoult: Sorok között (Sorok között 1.)
- Peter Freund: Laura und der Kuss des schwarzen Dämons (Laura 7.)
Nem tudom még, hogy hogy lesz időm olvasni, vagy hogy se. Bár a hónap nagy részét pihenéssel fogom tölteni, de általában ez nem szokott még több olvasást jelenteni. Valószínűleg valamelyik monstrumot csomagolom be nyaralásra, már csak el kéne dönteni, hogy melyiket, a havi német mellé. Aztán meg jön a gólyatábor, és a többi egyetemi móka. Ezért sem húztam a bödönből, nem akartam nyomást a vállamra. Éppen elég van így is.
~~~

Beszerzések:
Becsületemre mondom, nem költekeztem annyit, még a kisujjesküt is bevállalom. Bár nagy volt a csábítás kétszer is, mégis képes voltam ellenállni nagy nehezen. Így csak én sírok, a pénztárcámat megkíméltem tőle.
  • M. A. Larson: Csillagfürt Akadémia
    A Jók és rosszak iskolájával ha nem is egyszerre, de időben nagyon együtt megjelenő regény kellő reklámozás hiányában nem jutott el olyan sok emberhez. Vagy tévedek? Kérlek cáfoljatok meg. Hercegnőképzős sztori nem átlagos főhőssel, aki a boszorkányoktól félve, de a sárkányokban megbízva küzd az emberek elfogadásáért.
  • Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya
    Elcsábított az első rész, ez pedig meghódította a szívemet a könyvesbolti látogatásom alatt. Nagy dilemma után ő jött haza velem Pestről, de szerintem nem hoztam rossz döntést. Szintén egy történelmi romantikus, mert nekem ezek a könnyed nyárias történetek.
  • Agatha Christie: Tíz kicsi néger
    Nagyban dübörög az Alexandra Nyári Akciója, ami mellett nem mehetek el szótlanul. Valószínűleg nem ez lesz az utolsó könyv, amit venni fogok a listából. Mert lehet azt mondani, hogy nem frissítik sokban a listát, de nekem megint sikerült találnom néhányat közöttük. Agatha Christietől már egy ideje akarok olvasni, és ez volt a tökéletes alkalom, hogy be is szerezzek egyet. És ha már választási lehetőséget is hagytak, miért ne az egyik híres regényét hozzam haza.
  • Lisa Kleypass: Nem múló varázs
    Egy újabb történelmi romantikus sorozat a láthatáron, melynek már a borítója is cuppog a cukormáztól. Fülszöveg alapján választottam, mert úgy gondoltam, ez is a fogamra való lesz. Khm... Sikerült megint beletrafálnom, pont mint MacLeannél.
  • Ken Follett: Kinder der Freiheit
    Édesanyámtól kaptam ezzel a megjegyzéssel: "Kislányom, nálad már csak kilóra veszem a könyveket. Mivel egyetemre mész ősztől, nem árt egy kis nyelvgyakorlás." 
    Hát ezt megkaptam. Mindig azzal jön, hogy nem éri meg nekem vékony könyvet adni, mert túl hamar befejezem. De hát abban a kategóriában is vannak érdekese történetek, amiket semmiképpen sem akarok kihagyni.
Most látom, hogy mennyire rám jött az írhatnék, és egész hosszúra sikeredett a beszámoló. Remélem tetszett ez a havi kis szösszenet, és nem találjátok unalmasnak.
Maradok továbbra is a hőség elől az árnyékba menekülő

Babó Buca

14 megjegyzés:

  1. Gratulálok, hogy felvettek oda, ahová szerettél volna menni, sok sikert a tanulásban! ((:
    Remélem, hogy a Jodi Picoult könyv tetszeni fog, én már nagyon várom a második részt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Rendesen meg is dolgoztam érte, nem volt sétagalopp a gimi :))
      Hát annyi szépet és jót hallottam róla, szóval én is remélem, hogy tetszeni fog. Már csak ide kell érnie a könyvnek, és azonnal bele is fogok mélyedni.

      Törlés
  2. Gratulálok a felvételihez és további sok sikert!
    A Nyugati aluljárójában én is eltévedtem a múltkor :D Tiszta labirintus....
    Az instaverssel én is szemeztem a könyvesboltban, de a kedvemet te hoztad meg hozzá ;) A Tíz kicsi néger remek választás! Egyik kedvencem Agathatól ;) Hogy tetszett?
    Sarah MacLean első könyvét én is nem rég olvastam és nagyon tetszett.
    Jó olvasást a következő hónapra! Jó kis könyveket választottál ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos vagy :)
      Akkor nem csak én keveredtem el. Legalább kitáblázhatnák rendesen, ha már egy kész falut bezsufoltal oda. Utólag rájöttünk, hogy még fel sem kellett volna mennünk a földszintre, hanem az aluljárón keresztül is bejutottunk volna. 😅
      Az Instavershez jó olvasást kívánok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire figyelemfelkeltő is tudok lenni :)
      A Christie regény eszementül hátborzongatóan jó. Meghozta a kedvemet a többi regényéhez is :)
      Akkor nem csak szerintem jó a MacLean. Bár az elején egy kicsit furcsa volt, de a karakterek feloldották a feszültségemet ;)
      Remélem meglesz :)

      Törlés
    2. Ezen jót nevettem, de nagyon igaz :'D Dettó, én is rájöttem, hogy nem is kellett volna lemennem.
      Az tudsz lenni, hidd el! ;)
      Én az Orient-expresszt javaslom, de rengeteg több jó regénye is van ACnek.
      A csábítás kilenc szabályát imádtam, rengeteget nevettem rajta :D Remélem a következő rész is ilyen jó lesz.

      Törlés
    3. Ó, akkor meg is van, hogy mit kell beszereznem még augusztusban. Én is arra gondltam egyszerre jtána, de megerősítéssel még jobb elkezdeni valamit :))
      Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, ezért mihamarabb neki akarok állni. Csak lenne két szabad napom, amit nem tábláztam be magamnak ;)

      Törlés
  3. Szia! :)

    Gratulálok a felvételi sikeredhez. :)
    Nagyon megérdemelted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, remélem tényleg rászolgáltam :))

      Törlés
  4. Gratulálunk mi is a sikeres felvételidhez! Megjósolom neked, hogy holnaora odaér a Sorok között is hozzád! :D Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :))
      Nekem is volt egy ilyen megérzésem :D

      Törlés
  5. Én is gratulálok a felvételihez és sok sikert kívánok az egyetemhez! :) A német miatt pedig ne aggódj, menni fog, hamar bele lehet rázódni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy :)) Nem is aggódom, csak kíváncsian várom, hogy mennyiben lesz furcsa egy év után újra németül tanulni :)

      Törlés
  6. Én is gratulálok a felvételidhez és további sok sikert a tanuláshoz! :))

    VálaszTörlés