2016. június 21., kedd

Nyár Book Tag


A márciusi book tag dömping után egy jó időre el is ment a kedvem tőle, ugyanis ha hiszitek, ha nem, mindig más válaszokat adni igazán kimerítő tud lenni. Pedig van pár tervezet a tarsolyomban, már csak a megfelelő pillanat kell hozzá.
Most éppen Csenge, a Varázstinta bloggere hívott ki, melytől igazán nyári hangulata kerekedik az embernek, már ha a tűző nap és a kánikula nem lenne elég hozzá. Az ő válaszait ITT olvashatjátok.
Az enyémek pedig a következőek:

1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet!
Anthony Trollope: Hitek és remények - Nem az a tipikus nyárias borító, mert nincs rajta napszemüveges-tengerpartonsétáló ember, de nekem már a sárgálló búzamező elég ahhoz, hogy tudjam, hogy nyár van. Nem tehetek róla, ilyenkor előtör belőlem a falusi lány.

2. Válassz egy kitalált helyet, ami tökéletes célállomása lenne a nyári vakációdnak!
Austenland - Most leginkább egy Regency-hétvégét töltenék el, de szigorúan a mai keretek között. Kikapcsolódásnak első osztályú lenne, de azért megmaradna a luxus érzetem.

3. Éppen a nyaralásra mész, és a repülőn ülsz. Egy olyan regényt akarsz olvasni, ami egész úton kitart. Melyik regényt vinnéd magaddal?
Az attól függ, hogy hova mennék, de valószínűleg egy 500+os landolna a táskámban. Bár valószínűleg hamar kivégezném, így biztos, hogy nem egy kötettel indulnék útnak.

Az emlegetett könyvek
4. Nyári szomorúság gyötör. Melyik vidám könyvvel csalnál mosolyt az arcodra?
Beretva és tőr - Jelentem, megtette a hatását.

5. Éppen a tengerparton ülsz. Melyik kitalált karakter lenne a társad?
Aengus - Jókat humorizálnánk, természetesen az árnyékban fetrengve. Mert nem akarnánk napszúrást kapni?

6. Egy fagyizás mellé kell egy fagyos, menő haver is. Melyik kitalált karakter lenne az ideális jelölt?
Wentworth kapitány - Nem akartam a szokásos válaszomat elsütni, így most őt hozom. A Meggyőző érvek hőse biztosan jókat mesélne külföldi kalandjairól.

7. Oszd meg a nyári őrületet, és jelölj meg pár embert!
Hillára és Klodettre gondoltam. Kitöltésre fel, lányok!

Ha van kedvetek hozzá, töltsétek ki ti is!

4 megjegyzés:

  1. Látom a fagyizást Te is egy Jane Austen férfivel töltenéd el, tökéletes választás! (;
    Az Austenland-en már nagyon régóta vacilálok, ezek szerint érdemes elolvasni? Elég sok megosztó kritikákat hallottam... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ki mással. Valahogy olyan magától érthetődő a rajongásom. Ezeken nőttem fel :)
      Igazából az Austenlandot a nagy molyos korszakom előtt olvastam. Emlékszem, egy nap alatt végeztem vele, mert annyira magával ragadott. Úgy voltam vele, mint a legtöbb ilyen utánagondolással. Helyén kell kezelni. De én nagyon élveztem, aztán utána megnéztem a filmet is :D

      Törlés
  2. Szia! :)

    Köszönöm szépen a Tag-et.
    Amint lesz jobban időm ki fogom tölteni, mert nálam is igen régen volt már Book Tag.

    A válaszaid nagyon tetszettek. Olyan szellemesek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a bókot. Igyekeztem jól szórakozni közben :)

      Törlés