2016. június 6., hétfő

1. Blogszületésnap + Nyereményjáték


Ez a nap más, mint a többi, ezt ti is jól tudjátok. 
Másként állok neki szerkeszteni, és másként jár az agyam.
Köszöntsük hát blogom ha már ennyien vagytok,
S ajándékul fogadjátok el vidám kis dalom.
Boldog, boldog, boldog blogszületésnapot!
Kívánom, hogy legyen még sok ilyen szép napotok!

El sem hiszem, hogy már egy éve vágtatok az internet vadregényes tájain. Jó, ha szigorú akartam volna magamhoz lenni, akkor már május közepén ünnepeltünk volna, de úgy döntöttem, hogy az első értékelést tekintem a könyves szekció, azaz a Könyvfikusz születésének. Bár az elején abszolút nem voltam tudatos, hosszú távon fogalmam sem volt, hova fog ez kifutni, csak irogattam a véleményeimet. Most is azt csinálom, csak már jobban szervezkedek, táblázom a napjaimat és a bejegyzések sem hébe-hóba jönnek, hanem követnek egy bizonyos fajta rendszert.

Köszönetet szeretnék mondani a sok bátorító és érdekes kommentért. Sok bloggertársamtól már tudhatjátok, mennyire jól tudnak esni, és bearanyozzák a napomat. Főleg, ha megtetszik az adott értékelés alapján a könyv. Ilyenkor érzem azt, hogy Tényleg van értelme annak, amit csinálok.
Köszönöm, hogy elviselitek a hobbim kiterjesztés. Mert igen, ha nem vezetnék blogot, akkor is olvasnék, azonban biztos nem ilyen tempóban. Így viszont célt is adtam magamnak az egyhangú hétköznapokra.
Köszönöm azoknak a fantasztikus bloggereknek a szeretetüket, akik befogadtak ebbe a nagy közösségbe. Igazán lendületes és kreatív emberekkel dolgozhattam együtt és ismerhettem meg.
Köszönök minden kiadó visszajelzést. Óriásit tudnak lökni az emberen, főleg egy letargikus időszakban.
Köszönök mindent!

Mindezt meg szeretném hálálni nektek egy nyereményjátékkal.
című könyveket szeretném kisorsolni köztetek. Mindkettő nagy kedvencem lett, ezért is gondoltam rájuk. Ezekhez saját készítésű könyvjelző is jár, melyek még nincsenek teljesen készen. Amint elkészültem velük, jönnek ők is.

Jelentkezési határidő: június 26., 12:00 (még aznap délután fogok sorsolni)

Mit kell hozzá tenni?
  1. Kövesd a blogot, mert ennek az a lényege, hogy olvasóimnak kedveskedjek. Ezt bármelyik felületen megteheted. A részvételhez elég egy. (kötelező)
  2. Válaszolj két egyszerű kérdésre. Nem olyan nehezek, de azért utána kell járni a blogon. (MINDKÉT kérdés megválaszolása kötelező)
  3. 3 szóban foglald össze a benyomásodat a blogról. (nem kötelező)
  4. Melyik könyvet szeretnéd megnyerni? (kötelező)
Saját munkám könnyítése érdekében létrehoztam egy Rafflecopter dobozt. 
Bármilyen gondotok lenne a kitöltéssel, nyugodtan zaklathattok vele itt, kommentben, vagy ahol utolértek. 

22 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot kívánok! :D
    Folytasd csak így tovább a blogod vezetését, legyél mindig ilyen kedves és közvetlen, amilyen most vagy! Sok sikert az oldaladhoz, csak add mindig önmagad! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :))
      Nagy köszönettel tartozok ám neked, mert te vontál be a csapatba! :))

      Törlés
  2. Boldog blogszülinapot kívánunk! Még sok-sok könyvet is, no meg időt hozzá!:)Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Remélem lesz elegendő, bár a végtelen várólista-szindrómán nem tudok változtatni :D

      Törlés
  3. Szia! :)

    Nagyon boldog blogszületésnapot kívánok!
    Igazán büszke lehetsz magadra, mert az egész blog és az összes bejegyzés kreatív és igényes, ráadásul látszik, hogy sok időt és energiát fordítasz mindenbe. :)
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Igyekszem a blogból kihozni a lehető legtöbbet.

      Törlés
  4. Boldog blogszülinapot! :) További sok sikert kívánok Neked! :*

    VálaszTörlés
  5. Boldog születésnapot kívánok és könyvekben sikerekben gazdag további éveket kívánok neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm. Remélem, még sokáig így lesz :))

      Törlés
  6. Boldog BlogSzülinapot! :))) (Imádom a blog nevét még mindig. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :))) Nem is tudtam, hogy ennyire tetszik a név :D

      Törlés
  7. Akkor próbálkozzunk HARMADSZORRA. Ugyanis az előbb megint törölte a blogspot a próbálkozásomat. (imádom ilyenkor)Tehát.
    BOLDOG SZÜLINAPOT A BLOGNAK! Tudod, hogy imádom, ahogy írsz és amit írsz, példaképem vagy. (igaz nem csak blogos tekintetben) Remélem még sok-sok évig folytatod a Könyvfikuszt és minden mást is. Annyira várom már, hogy olvashassak Leventéékről újra!!!
    Fogadom, hogy ezentúl gyakrabban írok majd kommentet, tudom, a Csillagpor volt az utolsó, mocsok-régen, szégyellem is magam érte :(
    A nyereményjátékra nem jelentkeztem, de a könyves napunkat behajtom rajtad amint lehet, számíts rá! ;)
    Sok puszi! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyves napot már előre várom. Ha olyan jó lesz, mint múltkor. De szerintem jobb, mert telekönyvtározzuk magunkat :D
      Leventéékről Én is mindig szívesen olvasok :D Tudom, hogy el vagyok maradva, de dolgozom az ügyön :)

      Törlés
  8. Boldog blogszülinapot! :)
    Imádom, amikor valami teljesen egyedi címet adsz a könyvnek, amit értékelsz. Nagyon gyakran felkeltik a figyelmemet. :D
    Sok sikert a jövőben is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Igyekszem mindig valami egyedi címet kitalálni neki, vagy szimplán csak félreolvasok valamit. Az elején így kezdődött :)

      Törlés
  9. Boldog Blogszülinapot és sok sikert a következő évekhez is! Hajrá! Nagyon szeretem olvasni azt amiket írsz ;) Mindig olyan őszinte vagy :D :)

    VálaszTörlés