2016. február 22., hétfő

A titokzatos Ashmole 782 | Deborah Harkness

Mindig is voltak összeesküvés elméletek, olyan emberek, akik hittek a mágiában és a sötétség teremtményeiben, vagy legalább álmodoztak róluk. A legtöbbjüket kinevették, őrültnek tituláltak, de rosszabb esetben máglyán égették el. Mi van azonban akkor, ha mindez nem csak kitaláció, hanem maga a valóság? A Mindenszentek trilógia első részében éppen egy ilyen világ tárulkozik ki előttünk megannyi csodájával és veszélyével.

Carthaphilius Könyvkiadó, 2011
urban fantasy
négy csillag
Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra.
Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények - azaz a nem-emberek - sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra.
A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.

Ez a könyv jó mintapéldája annak, hogyan keverjük össze a mágiát a tudománnyal úgy, hogy nem egy tepsinyi sületlenséget kapunk eredményként, hanem igenis realitás közeli megoldásokat. 

Diana Bishop, egy híres boszorkánycsalád utolsó leszármazottjainak egyike mindent megtesz annak érdekében, hogy kiiktassa a mágiát az életéből egy gyerekkori trauma miatt. Egész korán megmutatkoztak képességei, de szülei elvesztése miatt ezt mélyen magába temette. Egyetemre menetelkor is inkább a tudományt részesíti előnyben, ezért is lett történész. Taszítja a varázslatot, de az úton-útfélen megkörnyékezi. Sokszor nem is tudja magáról, ösztönösen cselekszik. Ám ezt egy meggondolatlan pillanatban elkövetett lépés és egy vonzó vámpír megváltoztatja. Te jó ég, hogy ennek a teljesen átlagos szöszkének milyen ízlése van, természetesen jó értelemben. Matthew Clairmontba botlik bele, aki nem akar tágítani mellőle. Valami megmagyarázhatatlanul vonzza a lányban, de próbálja türtőztetni magát, ami azért egy ragadozónak elég nehezére esik. Mindenki egy bizonyos könyv miatt keresi Dianát, amit ő teljes véletlenségből talált meg. A természetfeletti lények kulcsának vélik, ezért kemény küzdelmeket vívnak a birtoklásáért. Fenyegetések, hadüzenetek, harcok. Fokozatosan tárulnak előttünk az összefüggések, de még így is maradnak megválaszolatlan kérdések.



Legjobban a tudományos háttér tetszett, megdobogtatta a kis racionális szívemet. Bepillanthattunk történészek és orvosok kutató világába, órákat töltünk el régebbnél régebb könyvek társaságában. 
A történet az embereken kívül még három fajjal operál. A vámpírokon és boszorkányokon kívül ott vannak a zsenialitással megáldott démonok, akik ugyanolyan embereknek néznek ki, mint bárki más, csak több sütnivalóval és kreativitással vannak megáldva. A vérszívók, főleg Mattew, a kecsesség megtestesítői. Igazi kősziklaként állnak ellen az idő folyásának, élő történelmek. Pont ez fogott meg bennük, hogy nem mindent az áldozat becserkészéséért cselekedtek. Humorosak voltak azok a megjegyzések, hogy ők biza ismerték ezeket a híres történelmi alakokat, de Shakespearet egyszerűen csak Willnek hívja Matthew. Ez a varázslattal körbefont világ elnyerte a tetszésemet, ahol is boszorkányokat tartom a legerősebbnek. Képesek uralni az elemeket és nem csak a kondér mellett keverik a főzeteiket, meg varázsigéket mormolnak. Igazi fenyegetést jelentenek, ha ellenségként vannak számon tartva.
Diana és Matthew kapcsolatában látszott a múlt és a jelen összetűzése, de ez így volt rendjén. Megtalálható a hűvös tartózkodás és az erős érzelmek is. Képesek mindent megtenni a másik védelméért és őszinte odaadással szeretik egymást.
Oxford, a Régi Lak és a francia kastély lenyűgöző helyszínek voltak. Régiek, ámde mégis helyet kapnak a modern világban, pont mint a vámpírok.
A végén még ki szeretném emelni illatok érzékelését. Külön élményt nyújtott, hogy a hangulatváltozásokat így is érzékelhettük, mert így nem csak a a belső szemem működött,hanem az orrom is.

Kinek ajánlom?
Akik szeretik a vámpírokat, de már úgy érzik, kinőttek a gyerekes nyáladzásból.
Akik szeretik a boszorkányokat, hiszen a hangsúly inkább rajtuk, mint az őskövületeken van.


Mindenképpen sorra fogom keríteni a következő részt, mert olyan megoldás van a végén, ami teljes mértékben elnyerte a tetszésemet. A harmadikkal még nem tudom, mit fogok kezdeni, ugyanis nem jelent meg magyarul, és nem vagyok biztos abban, hogy elég stabil az angoltudásom hozzá. 


Ti olvastátok már? 
Nektek hogy tetszett?

Maradok a vámpírokat kóstolgató,
Babó Buca

7 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Én olvastam és nekem is nagyon tetszett. :) A második rész is nagyon jó, de a kiadó a harmadik részt nem akarja megjelentetni magyarul. :(
    Minő meglepő, mi? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már kezdek hozzászokni. De ez sem gátol meg abban, hogy jobbnál jobb történeteket olvassak :)

      Törlés
    2. Ez most szíven talált! Ez már hivatalos? Már, hogy nem adják ki a harmadikat... Én most olvastam el 2x3 nap alatt az első kettőt... Nagyon tetszett. Bár amúgy is erősen történelmi érdeklődésű vagyok, és itt minden jól összejött. Olyan jó lenne magyarul olvasni a végét is! De nem győztem kivárni a harmadikat. Megrendeltem angolul. Az nem lesz ilyen gyors, bár menni fog az is, de torkig vagyok, hogy minden trilógiánál ez van... Beetetnek, aztán jól pofára ejtenek.

      Törlés
    3. Ez most szíven talált! Ez már hivatalos? Már, hogy nem adják ki a harmadikat... Én most olvastam el 2x3 nap alatt az első kettőt... Nagyon tetszett. Bár amúgy is erősen történelmi érdeklődésű vagyok, és itt minden jól összejött. Olyan jó lenne magyarul olvasni a végét is! De nem győztem kivárni a harmadikat. Megrendeltem angolul. Az nem lesz ilyen gyors, bár menni fog az is, de torkig vagyok, hogy minden trilógiánál ez van... Beetetnek, aztán jól pofára ejtenek.

      Törlés
    4. Sajna hivatalos, ezért lehet, hohy a második rész után én is angolul fogok nekiállni. Addig már csak a nyelvtudásomat kéne fejleszteni.

      Törlés
  2. Látom 2016-ban megszakadt ez a téma...... úgyhogy felfrissítem :) Igazából a harmadik kötet végére kiderül, hogy nem három külön faj a démonok, vámpírok, és boszorkányok, hanem ők is emberi alfajok.....és már van negyedik kötet Time's convert, egyelőre még csak angolul....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, érdekes fordulat. Nem is tudtam, hogy készült negyedik rész is, mivel ez alapból egy trilógiának indult.

      Törlés