2015. augusztus 14., péntek

Fagyi Book Tag

A végeláthatatlan nagy hőség miatt mindenkinek jól esik egy kis hideg nyalánkság.
Annie könyves blogján találtam erre a tagre, és gondoltam, kitöltöm.  Az ő válaszait itt találjátok.

Mogyorókrém
egy hosszú könyvsorozat, amit tényleg el akarsz olvasni, de mindig csak halogatod -
Ebből kettő is van. A tűz és jég dalát a maga monstrumaival már egy éve tervezem, és ebből csak addig jutottam el, hogy az első rész itt csücsül a polcomon. Pedig annyira neki akartam, de mindig csak arrébb rakom azokra az időkre, mikor temérdek időm lesz olvasásra. A másik pedig az Örökség sorozat Christopher Paolinitől. Bár ehhez még nem tettem meg a kezdő lépést, ami késik nem múlik. Van még mit bepótolnom.

Csokoládé
- egy könyv, amit bármikor újra tudsz olvasni -
Jane Austen Büszkeség és balítéletjét mindig elő tudom venni. Örök kedvencem, mivel ez volt az első igazán felnőtt könyv, amit a kezembe vettem. Na meg Böszörményi Gyula Gergőit is csak leemelem a polcról, ha egy kis révülésre vágyódnék.

Pisztácia
- egy könyv zöld borítóval -
Kerstin Gier Smaragdzöldje jutott azonnal az eszembe. Amikor először találkoztam a sorozattal, beleolvasva azonnal megvettem mindhárom részt egyszerre. Imádtam benne Londont régen és most, Gwendolyn szerencsétlenkedését, na meg Gideont. Aki egy kis időutazós romantikára vágyik, mindenképpen olvassa el.


Eper 
egy könyv egy nagyon édes románccal -
Ilyen cuppogós, helyenként ragacsos szerelmi szálat hirtelen nem tudnék felidézni. A legutóbbi romantikus regényem, A csábítás kilenc szabálya inkább érzékiséggel volt teli.

Citrom 
- egy könyv keserű befejezéssel -
Engemet a Bűbájtalan vége töltött el rossz érzéssel. Hogyan lehet így elrontani szegény lányok álmait? Miért?

Menta
- egy gyerekkönyv, amit szeretsz - 
Kisiskolás koromban kaptam meg Maria Grippe Agnes Ceciliáját, melyhez a mai napig szép emlékek fűznek. Első olvasásra megtetszett a története, bár az elején nagyon féltem a fura babától, és magától a lakástól. Végig izgalmas és eredeti történet egy svéd írónő tollából. Mindenkinek csak szívből tudom ajánlani.

Vanília - a kedvenc klasszikusod -
Jane Austen művei közül a Büszkeség és balítéletet, az Értelem és érzelmet és a Meggyőző érveket szeretném kiemelni, mivel egyet nem tudnék közülük választani.

Tejszínhab - az egyik leghosszabb könyv, amit olvastál
A Gyűrűk Ura, már ha azt egy könyvnek lehet nézni. Bár, emlékeim szerint, rengeteg időbe telt, mégis végigküzdöttem magam rajta. A leírások tényleg hosszúak, de egyszer megéri.


Mindenkinek további jó hűsölést kívánok.
Maradok,  
Babó Buca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése