2015. augusztus 24., hétfő

Az összetartás ereje

A George Eliot álnév valójában egy írónőt takar: Mary Ann Evanst, aki a viktoriánus korabeli Angliában élt és alkotott. Legfőbb írói erényei: intellektualizmusa, filozofikus hajlama és kiváló jellemábrázoló képessége megmutatkoznak. A vízimalom címen egyszer már megjelent szép és megindító írásában is, melyből Büszkeség és ártatlanság címmel sodró lendületű, romantikus film is készült.

A regénynek a Floss folyó ad keretet, rajta a vízimalommal, amely a Tulliver család tulajdona évtizedek óta. Ebben az idillikus környezetben nő fel a két testvér, Tom és Maggie, akik tökéletes ellentétei egymásnak. Tom rendkívül következetes és gyakorlatias, míg húga egy szabadabb, szertelen „kis fruska”, aki idővel elragadó fiatal nővé serdül.
„Gyermekkoruk aranykapuja” korán bezárul mögöttük, amikor apjuk egy pereskedés során elveszíti a malmot és a család minden vagyonát. Tom azonnal félreteszi tanulmányait és álmait, és minden erejét arra fordítja, hogy apja segítségére legyen a malom – és ezzel együtt a család becsületének ­- visszaszerzésében.
Közben az új tulajdonos fia, sőt később Maggie unokahúgának udvarlója is beleszeret Maggie-be. A szenvedély, amely felébred a lányban, ellentétbe kerül a családi érdekekkel, és ez komoly konfliktushoz vezet.
A történet során a békés Floss viharos, pusztító árrá változik… De a természet mindig helyrehozza, amit elpusztított – vajon az emberek képesek erre?

Be kell hogy valljam, meglepett a könyv. Nem számítottam arra, hogy ilyen nehéz lesz az elválás egy olyannál, melyre csak teljesen véletlenül bukkantam rá tavaly a Lázi Könyvkiadó akciójánál. Sokáig halogattam, mert nem szeretek vastag könyveket iskolaidőben olvasni, mivel túl lassan haladok velük. De most végre rászántam magam, és egyszerűen fantasztikus volt. Nem mondom, hogy a kedvencem lett, de mindenképpen ajánlós könyv. 
Örülök, hogy elolvastam.
Azt hiszem, nem volna semmi más kívánságom a világon, ha mindig elegendő zenében volna részem. Mintha erőt öntene a tagjaimba és gondolatokat az agyamba.

A regény központi figurái a Tulliver család tagjai, illetve a Dodson lányok és hozzátartozóik. A közöttük lévő szemléletbeli ellentét adja a történet fő vázát. Míg a Dodsonok pénzük kuporgatásával és az összetartás erejével képesek áthidalni minden problémát, addig Mr. Tulliver minden jövedelmét és még a felvett hiteleket is pereskedésre szórja el. Makacs, önfejű, nem hallgat az intő szóra, de a családját tartja mindenképpen szem előtt.

A legfontosabb gondolat a testvéri szeretet és annak mindent elsöprő ereje. Tom és Maggie Tulliver rögös életútját kísérhetjük figyelemmel, ahogyan gondtalan gyerekekből érett felnőttekké cseperednek.
Tomot valahogy nem tudtam megkedvelni, mert fölényesen bánik a húgával. Azt hiszi, hogy csak úgy uralkodhat rajta, és parancsolgathat neki azért, mert ő a fiú. Szellemi képességekben viszont jóval alatta marad, de ezt a szorgalmával képes kompenzálni, hogy sikeres üzletember váljon belőle. Ami igazán érdekli, azért a szívét-lelkét kiteszi. Apja halála után hirtelen fel kell nőnie, melynek próbáját apróbb zökkenőkkel ugyan, de kiállta.
Maggiet végig nagyon szerettem. Egy igazi életrevaló kislány, aki sohasem felelt meg a nagynénik elvárásainak. Kinézetét is állandó bírálatok érik, hiszen nem jutott belé semmi a magukat feljebbvalónak gondoló Dodsonokból, ám mégis ez a hiány az, ami különlegessé teszi. Na meg az esze. Ha fiúnak születik, messze lekörözte volna bátyját. De a sors akarta így, na meg az írónő, hogy lánynak szülessen. Rendkívül ragaszkodó teremtés, bálványozza Tomot, és mindig megbocsát neki. Hányatatott ifjúkora ellenére mégis képes volt megőrizni belső szépségét, bár néha az önsanyargatástól ez fakóbbnak látszik. Imád olvasni, bár nem sok lehetősége van rá, mivel csekélyke könyvtára van édesapjának. Emellett rajong a zenéért, úgyhogy a szívembe zártam.
A Dodson lányok, azaz Mrs. Tulliver, Mrs. Glegg, Mrs. Dean és Mrs. Pullett tereferéin annyit nevettem. Jó karikatúrái a megfáradt, az orrukat magasan hordó módos asszonyoknak. A férjeiken keresztül kemény bírálat éri a női nemet, melyet nem sok írónő tesz meg.


Az elejétől kezdve sokáig azt hittem, hogy a romantikus szál lesz a tetőpontja, de tévedtem. Sokkal inkább a családi kötelékekre volt kihegyezve, de azért nem maradtam édes rózsaszín andalgás nélkül. Philip Wakem Maggie gyerekkori barátja, aki gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt már az első találkozások óta, de a két család ellenségeskedése meggátolja ennek kiteljesedését. Csendes, visszahúzódó fiú, egy igazi művészlélek, aki kitűnően fest, zongorázik és énekel. Bár egy kicsit púpos, mégis nála éreztem azt, hogy szívesen elfogadnám hites férjemnek. A sok szenvedélyes álompasi mellet simán megférne. Végig neki szurkoltam, de mit tehetek én az írónő akaratával szemben? Maggie igazi társának Stephen Guestet szemelte ki, aki mint Lucy (Maggie unokahúga) udvarlójának elment, de már akkor is rosszul állt a szénája a szememben. Hát amikor Maggienek kezdte csapni a szelet... Legszívesebben fejbekólintottam volna a leánygyermeket. Ott van Philipp, a lelki társad. Minek neked még egy ficsúr figyelme?

A nyelvezete miatt lassabban haladtam vele, mint terveztem. Az utolsó 150 oldalt viszont már egyenesen faltam, már amennyire az ilyen könyveknél lehetséges. Nem bírtam letenni, mert kíváncsi voltam mindig arra, hogy mit tartogat a következő oldal. Nagyon figyelmesen csűri-csavarja a szálakat az írónő. Az utolsó soroknál is képes volt meglepni. Nem szoktam sok könyvön sírni, de itt nem állhattam meg. Olyan szomorú...
A boldog nőknek, akárcsak a boldog nemzeteknek, nincsen történetük.


Összességében
Tetszett, bár néha talán vontatott volt a sok elmélkedés és okítás miatt. A párbeszédek, főleg a Dodson eszmecseréknél jó ritmusúak voltak. A karakterek szépen megformáltak, a táj varázslatos. És Philipp...

Hogy kinek ajánlom?
Aki szereti a lassan kibontakozó családregényeket, vagy egy kis klasszikusra vágyik, nyugodtan fogjon bele.

Mára ennyi lettem volna. Nemsokára jelentkezek.
Addig is maradok,
Babó Buca


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése